Persányi Miklós: Még 20 milliárd forint szükséges a Pannon Park befejezéséhez

2019. december 17. 14:54

A biodómhoz hasonló épület eddig még soha nem készült Magyarországon – hangsúlyozta a létesítmény főigazgatója.

2019. december 17. 14:54

A kormány által eddig biztosított nettó 43,7 milliárd forinton felül még további mintegy 20 milliárdra van szükség a Fővárosi Állat- és Növénykert új területein épülő Pannon Park és benne a Biodóm építésének befejezéséhez – közölte a létesítmény keddi sajtóbejárásán Persányi Miklós főigazgató. A beruházás jelenleg 75 százalékos készültségi szinten van, eddig mintegy 28 milliárd forintot fordítottak rá – mondta el az állatkert vezetője.

Tájékoztatása szerint a 2017 nyarán megkezdett beruházás első üteme várhatóan 2020 tavaszán lezárul, akkor kezdődhetnek a dekorációs és belsőépítészeti munkák, a növényesítés, az állatok és a berendezés beszerzése és elhelyezése, valamint a parképítés. A közönség 2021 végén veheti birtokba a Pannon Parkot. Persányi Miklós hangsúlyozta: a beruházás költségeinek emelkedését több tényező együtt okozta, új területrészek állatkerthez csatolásával nőtt például a Pannon Park területe, módosult a műszaki tartalom, bekerültek a kerítésen kívüli területrendezési munkák, meghosszabbodott a beruházás időtartama, valamint a 3-4 évvel ezelőtti becsléshez képest nőtt bizonyos projektelemek ára is.

Mint hangsúlyozta, a biodómhoz hasonló épület eddig még soha nem készült Magyarországon. Olyan projektelemek költségeit is megismerték továbbá, amelyek korábban nem szerepeltek a becslésekben: elkészültek például a hullámvasút korszerűsítésének tervei – jegyezte meg. Az MTI kérdésére a főigazgató elmondta, hogy a nemzetközi állatkerti példák alapján egy ilyen beruházás akkora pluszbevételt generál, ami fedezi majd a budapesti állatkert évi 1,5-2 milliárd forinttal megemelkedő üzemeltetési költségeit.

Persányi Miklós cáfolta a biodóm óriási energiaigényéről szóló híreket is, számításaik szerint ugyanis az 1,7 hektárnyi területen felépülő, fedett állat-és növénypark fogyasztása évi 10-12 ezer GWh lesz, ami egy kisebb bevásárlóközpont energiaigényével egyenlő.

(MTI)

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. január 09. 12:34
❝Az előző beírásomból ugyanis a te számodra új dolgot tudhattál meg❞ Ne hazudozz már. Csak ismételgeted az irreveláns eszelős kényszerképzeteidet. Kieszelted ezt a témát, amire ugyan senki se kért, és ezen erőlködsz, mintha bármiféle jelentősége lenne, hogy hány százalékkal szorzod a vizet, hogy zöldfelületet kapj. Ki a faszt érdekel ez? Miért pampogsz ezen? Azért terelsz, mert a hazugságodba beletört az orrod, nem építik be a Ligetet és nem is betonozzák le. Innen indultunk, és én itt is hagyom abba.
Karácsony Szilvi
2019. december 20. 16:30
Nem értek hozzá, de ez gyanúsan sok!!!!
medve
2019. december 18. 08:48
Köszi. Bevallom, az általad említett Inspira cégről sose hallottam. No meg azt hittem, másféle megosztás lesz a közvéleménykutatók között, kiindulva az önkormányzati választásokból:-)
cosadi
2019. december 17. 21:13
https://mooxi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!