Listázná a számára kedvezőtlen döntéseket hozó bírókat Márki-Zay Péter

2019. december 20. 13:22

A hódmezővásárhelyi polgármester a Transparency International konferenciáján beszélt a vérbíró.hu oldal létrehozásáról.

2019. december 20. 13:22

A „vérbíró.hu” névre hallgató oldal létrehozásáról beszélt Márki-Zay Péter a Transparency International budapesti konferenciáján – adta hírül a PestiSrácok. A hódmezővásárhelyi polgármester ezek után személyesen üzent Lakatos Péter bírónak, aki a polgármester egy polgári peres ügyében fog dönteni.

Márki-Zay úgy fogalmazott: „hát én nagyon remélem, hogy Lakatos Péter bíró úr az nem a vérbírók közé akar tartozni, és az eddigi tévedései ellenére most józan belátással majd egy okos ítéletet hoz”. A polgári pert Juhász Tünde megyei kormánymegbízott és Holubán Csilla szegedi járási hivatali vezető indította a vásárhelyi polgármester ellen egy szerintük rájuk nézve sértő Facebook-bejegyzése miatt.

Ma, ebben a bírósági rendszerben nagyjából attól függ, ki milyen ítéletet kap, hogy melyik bíróságon tárgyalják az ügyét. Majd a vérbiró.hu-t elindítjuk, és előbb-utóbb elszégyellik magukat” (az érintett bírák) – fejtette ki a független igazságszolgáltatásról szóló elképzeléseit Márki-Zay a jogvédő szervezet konferenciáján.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a tervezett honlap létrehozását és üzemeltetését miből finanszíroznák, a PestiSrácok szerint ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy Hódmezővásárhely kasszája, esetleg a jogállamiság őre, a Transparency International fogja finanszírozni a magyar bírók megfélemlítésére szolgáló portált.

Az Országos Bírósági Hivatal frissen kinevezett elnöke, Senyei György védelmébe vette Lakatos Pétert és a bírói társadalmat. Senyei közleményében azt írja: „Nyilatkozatában maga kéri (Márki-Zay) a bíróknak, hogy »mondjanak ellent a zsarolásnak«, ehhez képest néhány mondattal később név szerint megnevezi azt a bírót, aki néhány nap múlva tárgyalást fog tartani a személyét érintő ügyben, majd reményét fejezi ki, hogy a nevezett bíró »okos ítéletet hoz« és »nem akar a vérbírók közé tartozni«. Ez aligha tekinthető másnak, mint nyomásgyakorlásnak, amely a fenyegetés szintjét éri el. A politikai véleménynyilvánításnak nyilvánvalóan nem lehet része egy olyan fenyegető tartalmú nyilatkozat, hogy az álláspontja szerint »erkölcstelen« ítéletet hozó bírókat »vérbíróként« kell nyilvántartani, és az e listán szereplők »egy demokratikus országban bíróként nem működhetnek«

 

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2019. december 22. 10:03
Szép lassan elveszítik eredeti értelmüket szavaink. Vérbíró? Tanult ez a szerencsétlen valaha történelmet? Majd jön az érzékenyítettbírók. hu honlap is?
fogas paduc
2019. december 22. 08:54
Ez a Márki úrnál egy egyfajta hitleri degeneráció. A koncentrációs táborok épülnek már?
Bukik a Zorbán
2019. december 21. 12:37
Végül is mi is listát készítünk a haza ellenzékéről. Számon tartjuk Márkit, Hadházit, Szamuelyt, Commandante Che Katalint, Sargentinit, Gréczyt, Donut Annát, Niedermüllert, Dobrevát és Európa, a magyarság, valamint normalitás többi ellenségét.
toef36
2019. december 21. 11:08
Mondtam már? Ez egy idióta "bájgúnár"... Semmi más. Szegény Hmvhely...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!