Fegyelmi eljárás indult a Szegedi Törvényszéken a Szeviép-ügy kapcsán

2020. január 06. 19:01

Az ügyben az OBH is vizsgálódik.

2020. január 06. 19:01

A PestiSrácok.hu korábban cikksorozatban mutatta be, hogy milyen szálak fűztek két bírót is a Szeviép-vezéreket felmentő bírói testületből az MSZP-s városvezetéshez. Nóvé Ágnes bírónő férjének építőipari cége például 800 milliós megrendelést kapott a várostól az ügy másodfokú tárgyalása előtt. Kovalcsik Éva, aki a bírói tanács vezetője volt, 12,4 millió forintért vásárolhatott meg egy 100 négyzetméteres lakást Szeged korzóján, aminek az értéke már akkor 21 millió forint körül mozgott, de ma már akár 50 milliót is érhet. A bírónő 8 nap után eladta az ingatlant, azt hogy mekkora bevétele származott ebből, nem lehet tudni. Emellett a portál arra is rávilágított, hogy a büntetőügyeket, ennél fogva a Szeviép-ügyet is,

az egyik vádlott védőjének felesége szignálta ki,

aki egyébként az önkormányzati cégek jogásza is egyben (dr. Nagy Andrea).

A PestiSrácok.hu szerint a törvényszéken belül összeférhetetlenségeket tussoltak el, aminek következtében felmerül a Szegedi Törvényszék elnökének személyes felelőssége is – hangsúlyozzák

Az ügy folytatásaként a portál megkérdezte az OBH-t, hogy mindezek után megőrizheti-e a posztját a szegedi elnök: befogadták-e a pályázatát? Ezen felül érdeklődtek, hogy az elmúlt hetekben elindított belső vizsgálat, amelyet az OBH elnökének utasítására kezdtek meg, milyen eredményre jutott.

A válaszban az OBH elnöke leírta, hogy a Szegedi Törvényszék elnöke a kinevezési jogkörébe tartozó büntető-kollégium vezető-helyettessel szemben fegyelmi eljárást indított. Az ügyek kiosztásában a büntető kollégium vezető-helyettes az a dr. Nagy Andrea, akinek férje a Szeviép-ügy egyik vádlottjának a védője, továbbá a szegedi önkormányzati cégek jogásza, akiről már korábban is esett szó. 

A szegedi önkormányzat és Nóvé Ágnes bírónő családi cége közötti összefonódások kapcsán újabb vizsgálatot indítottak. 

„A Szegedi Törvényszék elnöki álláshelyére kiírt pályázatot eredménytelenné nyilvánítottam és hat hónapi időtartamra a pályázó korábbi elnököt bíztam meg az elnöki feladatok ellátásával. A Szegedi Törvényszéken a kinevezési jogkörömbe tartozó bírósági vezetők esetleges felelősségét kivizsgálom” – írja dr. Senyei György.

Az OBH elnöke azt is megírta, hogy harmadfokon lehetőség van az ügy teljes felülvizsgálatára, valamint a fellebbviteli érvelésbe a PestiSrácok.hu által feltárt adatok is a bíróság elé kerülhetnek.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2020. január 07. 13:03
Egy kisvarosban az osszefonodas tapinthato, kulonosen a gatlastalan komcsi banda kozott! A helyi ugyeket nem lenne szabad a helyi birosagoknak adni. A birono ranezesre is egy proli boszorkany!
olajfa1
2020. január 07. 11:51
Csak nehogy az EU "bigottsága" beleszóljon hogy EZ NEM IS KORRUPCIÓ ÉS NEM IS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG... MERT AZ Ő KEDVENCEIKNEK MINDENT SZABAD! MERT ŐK ANNYIRA "FÜGGETLENEK" HOGY A SAJÁT ÜGYÜKET IS "FÜGGETLENÜL TUDJÁK ELBÍRÁLNI" hiszen ők "szabadok" és akik "szabadok" és "liberálisok" azaok függetlenül a saját ügyükben is tudnak ítélkezni! MINT 1956-63 KÖZÖTT!...
catalina9
2020. január 07. 11:26
"Az osztályharc lényegét máig legpontosabban Feliksz Dzserzsinszkij, a KGB elődjének számító CSEKA vezetője fogalmazta meg a legpontosabban. Mi nem akarunk vélt vagy valós bűncselekmények után nyomozni. Minket nem érdekel, hogy a vádlott elkövette-e a terhére rótt bűntényt vagy sem. Minket csak az érdekel, hogy a vádlott melyik társadalmi osztályhoz tartozik. Ez dönti el, hogy az illető bűnös-e vagy sem." hát aztán mivel Szeged balos, no meg a MAL is, így hát nem bűnösök, amolyan jesuisártatlan hazafogyatékosok...az ilyeneket védeni kell..ha meg esetleg valamelyikről kiderül, hogy zsidó, akkor mindenki meneküljön, mert jön a hetes cikkely..
llnnhegyi
2020. január 07. 11:24
Az ország még mindig dugig van kemenista birakkal,ugyeszekkel. -:)) Engedek: csak félig.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!