Elhunyt Göröcs János

2020. február 24. 10:12

Az Újpest legendája a 81. évében járt.

2020. február 24. 10:12

Életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Göröcs János, az Újpest korábbi legendás futballistája – tudatta az ute.hu.
Göröcs János, becenevén Titi, VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, 5-szörös magyar bajnok egykori közönségkedvenc. Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához.

„Tizenkilenc esztendősen lett válogatott, alapembere volt Baróti Lajos kapitánynak, egészen addig, amíg nemet nem mondott arra, hogy jobbszélsőként futballozzon. Aztán mégis nagyvonalúan rábólintott, hogy Baróti Újpesten legyen edző, ahol persze már szó sem volt a jobb szélről – irányítóként három bajnoki címhez juttatta az egykori kapitányt. Persze hogy visszaverekedte magát a válogatottba, s persze hogy megint nem volt szerencséje – 1970 szeptemberében az osztrákok ellen megsérült. Ám még „fél lábbal” is kétszer nyert Közép-európai Kupát a Tatabányával, ahol menedékre s talán némi vigaszra lelt azt követően, hogy „otthon”, Újpesten hozzá méltatlan módon leírták. Megtették ezt vele akkor is, amikor edzőként tért vissza, legyen elég annyi, hogy éppen Baróti Lajost helyezték fölé gyámul...” –  írta róla Malonyai Péter tavaly májusban, 80. születésnapján, amikor Orbán Viktor miniszterelnök és korábbi újpesti, valamint tatabányai csapattársai köszöntötték.

Az UTE saját halottjának tekinti Göröcs Jánost, temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek.

(Forrás: nso.hu)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. február 25. 07:30
Göröcs játékintelligenciája a ZSENIÁLIS CSELEZŐKÉSZSÉGÉBEN ÉS A PÁLYÁN VALÓ "LÁTÁS" ADOTTSÁGÁBAN REJLETT. ÉS EZEK A POZITIV TULAJDONSÁGAI MÁR 19 ÉVES KORÁBAN IS MEGVOLTAK. GÖRÖCS "TITI"--ALBERT FLÓRIÁN MELLETT--MINDEN KÉTSÉGET KIZÁRÓAN A PUSKÁS UTÁNI ELSŐ FUTBALLNEMZEDÉK LEGJELENTŐSEBB EGYÉNISÉGE VOLT. REQUIESCAT IN PACEM!
zakar zoltán béla
2020. február 24. 20:38
Baróti nagyon jó kapitány volt, de...1966-ban nem vitte Angliába!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kanmacska
2020. február 24. 20:07
Isten nyugosztalja.
DrPepper
2020. február 24. 13:14
Titi azok közé nagyok közé tartozik, akiket már láttam fénykorában játszani - ahogy osztotta labdát Benének. Nyugodjék békével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!