Elszabadult Tordai Bence az Országgyűlésben

2020. február 24. 14:30

Ahogy ígérte, feljelent két parlamenti képviselőt.

2020. február 24. 14:30

Az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt szólalt fel Tordai Bence, aki szélsőjobboldali gyűlöletpolitikával vádolta meg a kormányt. A Párbeszéd képviselője a 10 évvel ezelőtti romagyilkosságokról megemlékezve elmondta: „A gyilkos tetteket minden esetben gyilkos szavak előzték meg. A magyar cigányok ellen uszító, félkatonai szervezetek masírozása. Ma ismét szélsőjobboldali, félkatonai szervezetek masíroznak a cigány telepeken és ismét gyilkos szavakat lehet olvasni az újságokban és gyilkos szavakat hallani a Parlamentben.”

Egyben azt is közölte, a Párbeszéd nevében feljelenti a fideszes Horváth Lászlót, valamint a Mi Hazánkban politizáló Dúró Dórát, akik szerinte közösség elleni uszítást követtek el. „Egyszer a cigány magyarok, másszor a nők, egyszer a zsidók, máskor a civilszervezetek, máskor az LMBTQ emberek, máskor a baloldali emberek kerülnek a célkeresztbe” – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, amikor szélsőséges csoportok és magányos őrültek vitték a fajgyűlölet politikáját, annak rettegés, vér és halál lett a vége, de amikor az államhatalom lett fajgyűlölővé annak a holokauszt lett a vége, a soá és a parajmos. „Térjenek észhez Orbán úr, térjenek észhez, képviselő hölgyek és urak!”– zárta felszólalását Tordai.

(Mandiner)

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2020. március 26. 17:31
#CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF #CÖF
1000bocs
2020. március 01. 15:51
Tordai szólt , hogy a következő Gyurcsány kormány alatt ugyanaz lesz mint az előzőnél: anarchia, gyűlölet és halál. Ilyenek a balosok, mondta a skorpió és szúrt.
Orange79
2020. február 28. 21:00
Ostoba majom...
enes
2020. február 25. 23:00
!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!