Elhalasztották a kézilabda európai kupák négyes döntőit

2020. március 25. 15:46

A döntés érinti a női Bajnokok Ligája budapesti végjátékát is.

2020. március 25. 15:46

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elhalasztotta a nemzetközi kupák négyes döntőit, közük a női Bajnokok Ligája budapesti végjátékát is. Az EHF közleménye szerint kevés az esély arra, hogy a koronavírus-járvány terjedése közben májusban újraindulhat a játék, a szövetség most azzal számol, hogy legkorábban júniusban folytatódhatnak a nemzetközi kupaküzdelmek.

A módosításra vonatkozó forgatókönyv már két hete elkészült, most ezt hagyta jóvá az EHF végrehajtó bizottsága. Eszerint az eredeti helyszíneken, de augusztusban és szeptemberben zárulnak a sorozatok. A női BL négyes döntőt május 8-9. helyett szeptember 5-6-án rendezik meg a jelenlegi tervek szerint. A férfi BL négyes döntőjére május 30-31. helyett augusztus 22-23. között Kölnben, a férfi EHF Kupa kétnapos fináléjára pedig május 23-24. helyett augusztus 29-30. között Berlinben kerül sor. Az európai szövetség ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jelenleg ez a verzió is elméleti, mivel a megvalósulása a járvány alakulásától, illetve kormányzati döntésektől függ.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!