Karácsony: A nemzet érdekével ellentétes a központi költségvetés tervezete

2020. május 26. 16:19

Ez szándékos politikai döntés, amely az önkormányzatokat hozza nehéz helyzetbe, és nem magyarázható az ország költségvetési helyzetével, állítja a főpolgármester.

2020. május 26. 16:19

A nemzet érdekével ellentétes a központi költségvetés 2021. évi tervezte, az ebben foglalt megszorítás nemcsak egyszerűen az önkormányzatokat, hanem a helyi közösségeket érinti rendkívül súlyosan – mondta Karácsony Gergely főpolgármester keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet online közvetítettek a Facebook-oldalán.

A kedden benyújtott költségvetési javaslatról szólva Karácsony Gergely arról beszélt: úgy tűnik, hogy a járvány és a járvány nyomán kialakuló gazdasági, társadalmi válságot az Orbán-kormány arra használja fel, hogy a „magyar közélet egyedüli hatalmi ellensúlyát, az önkormányzati szektort tönkretegyék”. Két olyan változás is van a törvényjavaslatban, amelyek drámai mértékben lehetetleníti el az önkormányzatokat – mondta a főpolgármester. Mint kifejtette, az egyik ilyen változás a gépjárműadó átcsoportosítása, amelynek fele része eddig az önkormányzatok bevételét erősítette. Korábban a kormány döntött a gépjárműadó átmeneti átcsoportosításáról, de úgy tűnik, hogy ez nem átmeneti, hiszen a tervezetben is ez szerepel – mondta Karácsony Gergely. A másik az önkormányzatokra kivetett adó, az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás összegének megemelése. Az idei 10 milliárd forint helyett, a számításaik szerint közel négyszeresét kell majd a fővárosnak adó formájában befizetni a központi költségvetésbe – közölte Karácsony Gergely. Hozzátette: mindezt egy olyan helyzetben teszik, amikor drámainak csökkentek a tömegközlekedés jegybevételei, és egyelőre nem is tudják felmérni, de várhatóan drámaian csökkenni fog az önkormányzat legfontosabb bevételi forrása, az iparűzési adóból befolyó összeg is.

Karácsony Gergely azt mondta: pontosan tudjuk azt, hogy a gazdasági recessziós mindenkit érint, a központi költségvetést is érintik az adóbevétel kiesések, és azt is, hogy újabb költségei vannak a koronavírus-járvány miatt védekezésnek. „Mégis azt gondoljuk, hogy ez egy szándékos politikai döntés, amely az önkormányzatokat hozza nehéz helyzetbe, és nem magyarázható az ország költségvetési helyzetével” – fogalmazott.

A rendkívüli szociális támogatások is veszélybe kerülnek

A főpolgármester kijelentette: ez a döntés nemcsak mélységesen antidemokratikus, de nagyon meg fogja nehezíteni a gazdasági és a társadalmi válságból való kilábalást. A költségvetési tervezettel az önkormányzatok által az elmúlt időszakban bevezetett, rendkívüli szociális támogatások is veszélybe kerülnek – mondta Karácsony Gergely.

Kijelentette: mindez teljes mértékben elfogadhatatlan a fővárosi önkormányzat számára, és mindent megtesznek azért, hogy a költségvetési javaslatot ebben a formába ne fogadják el. A javaslat a „szószegés költségvetési tervezete” is, mert a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök számtalanszor elmondta, hogy nem hoznak olyan lépéseket, amelyek a fővárosi önkormányzat számára elégtelenek – mondta Karácsony Gergely. Közölte, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége elnökeként kezdeményezi az önkormányzati szövetségek közös kiállását. Hiszen nemcsak az ellenzéki önkormányzatok megsarcolásáról van szó, hanem az önkormányzati adó kiterjesztése nagyon súlyosan érinti a kistelepüléseket is – tette hozzá Karácsony Gergely.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a költségvetési javaslat hatalmas elvonást jelent. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes pedig úgy fogalmazott: „a kormány gyakorlatilag megadóztatja a tervezettel az önkormányzatokat”.

(MTI)

 

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ohel
2020. május 27. 08:58
"Mint kifejtette, az egyik ilyen változás a gépjárműadó átcsoportosítása, amelynek fele része eddig az önkormányzatok bevételét erősítette." 2018. évi L. törvény 14. rész 38. paragrafus "A települési önkormányzatot illeti meg a) a gépjárműadóról szóló törvény alapján a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzat által beszedett adó 40%-a" Tehát nem 50% csak 40% illette meg eddig a települési önkormányzatokat.
certus
2020. május 26. 22:34
Időben dezorientált. A tervezet a jövő évi költségvetést tartalmazza, a BKV bevétele meg most tavasszal csökkent átmenetileg. Kezd szétesni.
Kristály
2020. május 26. 19:59
Te a bandáddal még az IMF-et is csődbe juttatnátok se perc alatt.
kitiltott
2020. május 26. 19:02
Ez valójában azt jelenti hogy nem úgy lesz ahogy Gyurcsány f@szkalap elképzelte és majd Budapest használja titkos pénzszívattyúnak a haveri köreinek. Hál isten fél év.kánaan utám vége lesz a dalnak :) Tarlós alatt soha nem látott fejlődésnek indult Budapest. Csak a vak nem látta a különbséget. Ez a colos dilettáns semmirekellő gyurcsány téglája vt az LMP ben. Huszon évesen a Gyurcsány féle MEH (miniszterelnöki hivatal ) ben politikai tanácsadóként dolgozott Jizártnak tartom hogy nem tartották a napi kapcsolatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!