A magyarországi rasszizmus ellen tüntettek a Szabadság téren
2020. június 20. 12:45
Az ellentüntető Légió Hungária a „hazaárulók” rigmussal fejezte ki véleményét a rendezvényről.
2020. június 20. 12:45
p
0
0
266
Mentés
Az egyik közösségi oldalon, „Felszólalás a rasszizmus ellen” címmel hirdettek eseményt szombat délre. Helyszíni tudósítónk szerint nagyjából százötvenen jelentek meg a Szabadság téren, nem sokkal dél után. Az összegyűltek között jelentős számban voltak jelen külföldiek. A szintén külföldi felszólalók a rasszizmussal kapcsolatos rossz magyarországi tapasztalataikat, élményeiket osztották meg a közönséggel.
Az antirasszistákkal hangpárbajt vívott az ellentüntető Légió Hungária. A szervezet nagyjából negyven tagját körülbelül ötven méter távolságra tartották a rendőrök a tüntetőktől, onnan kiabáltak. A rigmusok között volt a „Ria, ria, Hungária”, és a „hazaárulók” is. Mindezekre a tüntetők hangos tapssal feleltek. Összecsapás nem történt, a Légió Hungária fél egy körül elvonult.
A szakember a faültetésekkel kapcsolatban elárulta, hogy „a korábbi években ennek a többszörösét ültette el az előző városvezetés, így ez a szám igencsak karcsú”.
Hszi Csin-ping látogatásának célja Magyarország és Kína államközi és gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainak további erősítése, valamint az együttműködés kiterjesztése újabb területekre.