Osztrák belügyminiszter: Az EU külső határainál végezzék a gyorsított menekültügyi eljárásokat

2020. június 24. 19:43

Burgenland szociáldemokrata vezetősége tiltakozik a javaslat ellen.

2020. június 24. 19:43

Az EU külső határainál kellene lefolytatni a gyorsított menekültügyi eljárásokat – nyilatkozta Karl Nehammer belügyminiszter szerdán a Die Welt című német lapnak. Közben Burgenland szociáldemokrata vezetése tiltakozik a belügyminiszter korábban bejelentett terve ellen, amely szerint Kismartonban (Eisenstadt) létesítenének központot a gyorsított menekültügyi eljárások lefolytatására. Nehammer a német belügyminiszter, Horst Seehofer terveit támogatja azzal, hogy az EU külső határainál kellene lefolytatni a menekültügyi eljárásokat. A tárcavezető kifejtette: azok esetében, akiknek kicsi az esélyük a menedékjog megszerzésére, gyorsan kell meghozni az ezzel kapcsolatos döntést. Így ugyanis minél gyorsabban visszaszállíthatják őket a hazájukba. Ez egyben „megfelelő figyelmeztetés” és védelem lenne azok számára, akik nekivágnak az embercsempészek által szervezett, többnyire életveszélyes útnak. Hangsúlyozta: ezzel egyben megvédik az EU külső határait az illegális bevándorlókkal szemben.

A hétvégén vált ismertté ugyanakkor az osztrák belügyminisztérium döntése, amely szerint azokat a menedékkérőket, akikre Ausztria keleti részében találnak rá, bizonyos feltételek mellett először Kismartonba (Eisenstadt) szállítják. A tervek szerint itt folytatják majd le a korábban Stájerországban, Alsó-Ausztriában, illetve Bécsben végzett eljárásokat. Burgenland szociáldemokrata vezetése ugyanakkor tiltakozik a projekt ellen. Robert Hergovich, a szociáldemokrata párt (SPÖ) frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a burgenlandi lakosok oldalán állnak, és minden lehetséges demokratikus eszközzel megkísérlik megakadályozni a terv megvalósítását. Nem zárható ki az sem, hogy a lakosság véleményét is megkérdezik majd – tette hozzá. A politikus szerint nincs szükség a menekültügyi központra; a beadott menedékkérelmek száma ugyanis az elmúlt hónapokban „drámaian visszaesett”. A szociáldemokraták ugyanakkor azt szeretnék, ha Burgenland „mértékkel és megfelelő céllal” nyújtana menedéket a bevándorlóknak. Karl Nehammer (ÖVP) belügyminiszter  hangsúlyozta: „menekültközpont” létesítését tervezik, amelynek környékét nem hagyhatják majd el a menedékkérők, és ott kell tartózkodniuk a gyorsított menekültügyi eljárás idején. Ezzel ugyanis megakadályozhatják, hogy a menedékjogra nem jogosult migránsok bejussanak Ausztriába, illetve Közép-Európába – szögezte le.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2020. június 25. 12:24
7.cikkelyt az osztrákoknak!
Kristály
2020. június 25. 08:44
Az analfabéta és terrorita kihullottakat ide hozzánk akarják üriteni mint a kukát, jöhet az ujra töltés és üritünk.
Lombi
2020. június 25. 04:38
Jó gyorsan haza kell küldeni őket.
kaltran
2020. június 24. 22:16
Kis ravaszok. Magyarország, az EU egyik külső határa. Azaz a magyar határra akarják telepíteni a sáskakaput. Egy lószart mama!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!