Több mint háromezerrel nő a református óvodai férőhelyek száma 2022-re

2020. június 15. 12:06

47 új óvoda épül és 19-et felújítanak – közölte Bogárdi Szabó István.

2020. június 15. 12:06

A jövő év végére befejeződik a Magyarországi Református Egyház (MRE) óvodaprogramja, így 2022-re 3200-zal nő óvodai férőhelyek száma – mondta Bogárdi Szabó István, az MRE zsinatának lelkészi elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. A református püspök hozzátette: jelenleg hétezer gyermek jár református óvodába. Ismertetése szerint az óvodaprogram építkezéseinek valamennyi terve elkészült, döntő többségében kiírták a közbeszerzési pályázatokat, a projektek harmadánál el is kezdődtek az építkezések.

Mint elmondta, az új óvodák helyszínének kiválasztása kétéves folyamat volt. Elsősorban olyan nagyvárosokban építkeznek, ahol jelentős számú református él, és ahol a szülők ezt igényelték „Nagykanizsától Nyíregyházáig, Pécstől Miskolcig”. Reményeik szerint később a kisebb településeken is épülhetnek majd új óvodák – tette hozzá. Kitért arra: a 19 óvodafelújítás során bővítik az intézményeket, például tornateremmel, és a felújításnak minden esetben része az energetikai korszerűsítés.

Bogárdi Szabó István szólt arról is: a református óvodákba más felekezetű és nem vallásos szülők gyermekei is járhatnak, amennyiben a szülők elfogadják a református pedagógiai elveket. Hozzátette: a református óvodákban van elemi szintű hitoktatás, amelynek része a vallásos érzék kialakítása és az imádkozni tanulás. „Nem gyermekmegőrzőnek tekintjük az óvodát, hanem a családokkal egyetértésben, egyházi közösségben, egészséges világlátású gyermekeket szeretnénk nevelni” – fogalmazott Bogárdi Szabó István.

(MTI)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!