Magyar Nemzet: Tarlós alatt rendben folyt a metrófelújítás

2020. július 16. 10:00

A múlt év októberéig a 3-as metró felújításával kapcsolatban csak az előrehaladásról és a munkálatok ütemszerű végzéséről hallottak a budapestiek – fogalmazott a lapnak Wintermantel Zsolt.

2020. július 16. 10:00

Tüttő Kata (MSZP) főpolgármester-helyettes Facebook-bejegyzésben adott hangot elégedetlenségének azzal kapcsolatban, hogy a 3-as metró középső szakaszának alagút-felújításával megbízott cég, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a megállapodásban szereplő 47,8 milliárd forintnál jóval, 18 milliárddal nagyobb összeget kért a városvezetéstől. A baloldali politikus szerint az osztrák vállalat a felújítás leállításával „zsarolja” a fővárost. Szerinte a Swietelsky érdemi alátámasztás nélkül, „bemondásra” állt elő a követeléssel – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A Lánchíd felújításának menedzseléséért is felelős Tüttő ugyanakkor elismerte, hogy az állomásfelújítási közbeszerzések késése miatt valóban lehet többletköltség. Az alagút felújításáról szóló kontraktus jövő héten, július 24-én jár le, és ha addig nem állapodik meg a főváros a kivitelezővel, leállhatnak a munkálatok. Bejegyzésében a főpolgármester-helyettes azt is közölte, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak az ügyben.

Olyan, mint Mekk mester

Úgy tűnik, Tüttő Kata facebookozásban akarja felvenni a versenyt a főnökével, Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Ugyanis meglepően újszerű dolog üzleti tárgyalásokról, műszaki, mérnöki egyeztetésekről, valamint követelések ütköztetéséről nyilvános Facebook-bejegyzésekben üzengetni” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának fideszes tagja Karácsony helyettesének bejegyzésére reagálva.

Wintermantel hozzátette: „a múlt év októberéig a 3-as metró felújításával kapcsolatban csak az előrehaladásról és a munkálatok ütemszerű végzéséről hallottak a budapestiek, Tarlós István főpolgármestersége alatt minden rendben volt”. „Nem szokatlan, ha egy multicég indokolatlan költségeket akar érvényesíteni, ez sajnos bevett gyakorlat, de ezeket a kísérleteket felkészülten és határozottan, a szakma szabályai szerint kell letörni. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy Tüttő Katától eddig csak azt láttuk, hogy a Lánchíd tetején ücsörögve vagy a metróalagútban álldogálva facebookozik, és úgy üzenget. Ez nem hatékony városvezetés, hanem sokkal inkább Mekk mesteri hozzáállás” – fejtette ki Wintermantel. Hozzátette: mindemellett maximálisan támogatják a baloldali városvezetést az elmúlt hónapokban felmerült problémák megoldásában és a budapestiek érdekében a multicég jogtalannak ítélt követeléseinek leverésében.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2020. július 16. 17:43
Életem során már végigcsináltam két lakás és egy ház felújítást. Egyetlen esetben nem kerültem infarktus közeli állapotba, akkor amikor találtam elfogadható áron egy generálkivitelezőt, aki levezényelte a munkát. A másik két esetben magam próbáltam összehangolni az iparosok munkáját. Hát az egy rossz álom volt, mindenki a másikra mutogatott, késtek, drágult az anyag etc. Valami ilyen van a metrónál is, más nyerte az alagút és más az állomás felújítási tendert. Borítékolható volt a veszekedés, áremelés.
balbako_
2020. július 16. 16:19
Életükben nem vezényeltek le egy nagyberuházást. Oda ugyanis tárgyalóképes embereket kell ültetni, akik tisztában vannak a műszaki fogalmakkal és meg tudják védeni az álláspontjukat, de legalább olyan dörzsölt profikból áll az ellen oldal is úgy hogy fel kell kötni a gatyát. Ilyen nyálas szalonbuzit, mint Karigaeri, vagy egy piacelemző közgazdász Tüttő Kata hozzá sem tud szagolni ezekhez a kérdésekhez. Ezek olyanok, mint a suszterból lett Kárpátok Géniusza okosnak képzelik magukat nyalnokaik ájultra nyalják az egójukat, de versenyhelyzetben elvéreznek, megeszik őket kiskanállal.
Magyarok Pásztora
2020. július 16. 14:24
A karácsonyi patkányok csak a hazudozáshoz és lopáshoz értenek.
Kristály
2020. július 16. 14:23
Hol van a kassza kulcsa? nem találom nem láttad ?? De a mult honapban haza vittem , miért keresed??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!