A Club Aliga a jövőben is nyitva áll majd az érdeklődők előtt

2020. augusztus 22. 14:46

Az üdülőterület kapcsán nem kell lezárásoktól tartani.

2020. augusztus 22. 14:46
PRO-MOT Hungária Kft.

„A  Club  Aliga  fejlesztésének  nemzetgazdasági  szempontból  kiemelt  jelentőségű beruházássá nyilvánítása kapcsán a hazai médiában több olyan cikk is megjelent az elmúlt hetekben, amelyek–részben a helyi civil szervezetek narratíváját megjelenítve–számos téves, vagy félrevezető információt tartalmaznak a Club Aliga fejlesztésével kapcsolatban. A  PRO-MOT Hungária Kft. az alábbiakban kívánja tisztázni a Club Aliga fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket. A ma Club Aliga néven ismert üdülőközpont 1902 óta egy magánkézben lévő üdülőtelep volt, egészen  addig,  amíg  a  II.  Világháborút  követően  megkezdődött  a  területen  lévő  ingatlanok kisajátítása, amelynek eredményeként a »fürdőterületet« zárttá nyilvánították.

A rendszerváltozást követően egészen 2006-ig az üdülő állami tulajdonban volt, ekkor, a még külföldi befektető tulajdonában álló PRO-MOT Hungária Kft. a terület egy részén tulajdonjogot, illetve a további részeken vagyonkezelői jogot szerzetta Magyar Állammal kötött vagyonkezelői szerződés alapján.Ekkor kötött szerződést a korábbi vezetőség a Balatonvilágosi Község Önkormányzatával is, ami az akkori cégvezetés által elképzelt fejlesztésekhez kapcsolódóan került megkötésre. Ezen időszak alatt semmilyen fejlesztés nem valósult mega területen, a fokozatosan romló állapotú ingatlanok és az elburjánzó zöldnövényzet erodálta a terület szépségét.

Ezt követően 2018-ban a korábbi tulajdonosa PRO-MOT Hungária Kft. értékesítését határozta el, melynekeredményeképpen 2019-ben került ismét hazai befektetők kezébe a Club Aliga az Appeninn Nyrt. és befektetőtársa révén. Az Appeninn Nyrt. komoly potenciált látott a terület fejlesztésében, ezért már eleve a felújítás és a fejlesztés szándékával, valamint egy komplex üdülőközpont kialakításának tervével, közvetetten, társbefektetővel együtt vásárolta meg az üdülőközpontot. A célja az volt,hogy egy hosszú távú projekt keretében megújítsa a területet, hogy a Club Aliga a Balaton egyik legkedveltebb turisztikai célpontjává válhasson és a hosszú évek óta leromlott és elhanyagolt terület végre megújulhasson.A  2019.  év  minden  szempontból a lehetőségek,  adottságok felmérésének, és  a  rövid  távú fejlesztések tervezésénekéve  volt,  amely  nyomán  a  PRO-MOT  Hungária  Kft.  feltárta  és beazonosította mindazon szegmenseket, amelyek mentén rövid, illetve hosszú távon fejleszteni szeretne.

Ennek első  lépéseként 2019.év  végén  megkezdődött  a  terület  részleges  rehabilitációja,  a használaton  kívüli  és  életveszélyessé  vált  épületek  lebontásával  és  a terület minőségének feljavításával,  valamint  a  zöld  területek  rendezése(fák  ápolása, invazív fajoktól  történő megszabadítása)az előzetes kertészeti felmérés és tervek szerint. A strand területe és a vízpart is jelentős  fejlesztésre  szorult,  tekintettel  az  elmúlt  években elmulasztott fejlesztésekre, karbantartásokra. 2020. év első felében számos olyan-az  idő rövidsége ellenére -könnyen kivitelezhető, látványos és az ide látogatók érdekeit szolgáló fejlesztés ment végbe a területen, amelyre hosszú évek óta nem volt példa. Így az idei szezonra megújult a játszótér, astrand, valamint a strand büfé, megtörtént a sétány újra térkövezése. A PRO-MOT Kft. ezt a területet is természetesen tovább kívánja fejleszteni, amely ezáltal az ide látogatók számára egy minőségibb strandolási, sportolási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítana, mely mind a helyi lakosok mind az ide látogatók érdekeit szolgálja.

A Club Aliga hosszútávú fejlesztésének szerves részét képezi a kikötő területének fejlesztése és egy hotel  építése a  Társaság  tulajdonában  álló  területen.A  fejlesztésekkel  kapcsolatos  konkrét elképzeléseknek megfelelő tervezés azonban jelenleg is folyamatban vanés – a híresztelésekkel ellentétben – a PRO-MOT Kft. nem tervezett és nem is tervez szállodát építeni a »közparkba«. Annak  ellenére azonban,   hogya fejlesztéssel  kapcsolatos  tervek  véglegesítése  jelenleg  is folyamatban van,mind a Kft.,mind a közvetett tulajdonos Appeninn Nyrt. a lehetőségeihez mérten az Önkormányzat, illetve általa a lakosság folyamatos és a lehető legszéleskörűbb tájékoztatására törekszik,akár közvetlenül az Önkormányzat számára nyújtott tájékoztatással, akár az Appeninn Nyrt.által közzétett nyilvános, bárki számára hozzáférhető tájékoztatásaival. Ugyanakkor tekintettel arra,hogy az Appeninn Nyrt. a tőzsdén jegyzett társaság, az Appeninn Nyrt. és a PRO-MOT Hungária Kft.is csak kellően pontos és konkrét információkat oszthat meg,illetve kíván megosztani,ellenkező esetben a kommunikáció–tekintettel a beruházás volumenére –alkalmas  lehet a  befektetők megtévesztésére,  ezáltal  a  piaci  manipulációra  is, amelyet  tilt  a jogszabály.

Emellett  hangsúlyozni  kívánjuk,  hogy  a Kft.Balatonvilágos  Község  Önkormányzatával  áll szerződéses jogviszonyban, így a fejlesztésekkel kapcsolatos egyeztetéseket is az Önkormányzattal folytatja, illetve jogosult kizárólagosan folytatni. Ami a hírekben többször is megjelent tulajdoni viszonyok kérdését illeti, szükséges rámutatni, hogy a vagyon kezelt területek tulajdonosa a Magyar Állam, így kizárólagosan a Magyar Államjogosult a tulajdoni viszonyokat érintő döntést meghozni–így különösen a területeknek az Önkormányzat számára  történő  értékesítése  tekintetében –, valamint  azzal  kapcsolatban  megállapodásokat megkötni. Rendszerint felvetődik továbbá a hírekben,illetve a közösségi médiában,hogy a Kft.a Club Aliga egyes területeit le kívánja zárni.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a Club Aliga strandjának teljes területe – beleértve a strand közvetlen parti területeit továbbá a kikötő észak-keleti mólószárát – nem lesz elzárva se a helyi közösség, se az idelátogatók elől, az ezzel kapcsolatos híresztelések és találgatások valótlanok. Ezen kívül a strandot a helyi lakosok és üdülőtulajdonosok térítésmentesen használhatják, szemben az Önkormányzat által fenntartott stranddal, amelyet a »helybéli fürdőzők« is csak a Club Aligával megegyező díj megfizetése ellenében vehetnek csak igénybe. A  fentiek  mellett számos civil-, főiskolai és sportszövetségi esemény kap ingyenesen lehetőséget arra,  hogy  rendezvényeket  tartson  a  területen, valamint értelmi  sérült  gyerekeket  gondozó szervezeteket is támogatunk, hogy a gyerekek is élvezhessék a balatoni nyár örömeit. A PRO-MOT Hungária Kft.-nek meggyőződése, hogy a megújuló Club Aliga számos előnnyel bír a helyiek számára. A környék gazdasága számára értékteremtő lesz az új üdülőközpont.A PRO-MOT Hungária Kft. a község támogatása céljából tette át 2020-ban a székhelyét Balatonvilágosra.A helyi iparűzési adó és az idegenforgalmi adó befizetésével a helyi gazdaságot támogatjuk, valamint a fejlesztések nyomán számottevően megnőhet a turistaforgalom is a térségben, amely szintén a helyi kisvállalkozásoknak kedvez, és számos új munkahelyet is teremt. A településen várhatóan a PRO-MOT Hungária Kft. lesz a legnagyobb munkaadó, és a tervezett beruházás is egyedülálló volument jelent az Önkormányzat életében.

A  PRO-MOT  Hungária  Kft.  bízik  benne,  hogy  a  munkálatok  előrehaladtával  mind  a  helyi közösségek,  mind  pedig  a  szélesebb  közvélemény  számára is bebizonyosodik,  hogy ez a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás nem csak a Club Aliga megújulását jelenti majd, de a helyi közösségek, és az üdülő vendégek megelégedésére is fog szolgálni.

Budapest, 2020. augusztus 21.

FELHÍVÁS! A nyilatkozat kiragadott részleteinek felhasználása a PRO-MOT Kft. előzetes engedélyéhez  kötött,  míg  a  nyilatkozat teljes   tartalma változtatás  nélkül  szabadon idézhető, átvehető, hivatkozható, közzé tehető.”

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. augusztus 23. 13:48
Ti még hisztek Lölő bácsinak? :)
Lami
2020. augusztus 22. 23:08
Ma volt egyeztetés a faluban. Mindenki fél.hogy majd nem tudunk lemenni a parthoz. Aligának csak egy nagyon kicsi szabad strandja van! De ma telt ház volt .ennyi embert én még nem láttam itt!.Imádom Aligát!
monuskaroly
2020. augusztus 22. 18:29
Az nem létezik hogy 2006-ban Gyurcsányék alatt külföldi kézbe került bármi is. Ők olyat nem csináltak, a repülőteret se adták el, nekik mindig Magyarország volt az első.
Akitlosz
2020. augusztus 22. 17:40
És mitől kiemelt jelentőségű a PRO-MOT Hungária Kft. ténykedése? Csak egy Kft. a sok ezer között. Nem Balatonaligáról szól a történet, az egy falu a Balaton mellett, hanem bizonyos emberek üzleti érdekeiről, lehetőleg közpénzből is. A "jogi személyek" arra vannak kitalálva, hogy a valós személyek, akik a tulajdonosok a háttérben maradhassanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!