Új katolikus óvodát adtak át Törökszentmiklóson

2020. augusztus 30. 16:50

A kormány egyik kiemelt feladatának tekinti a családok támogatását, erősítését – hangsúlyozta Soltész Miklós az intézmény átadásán.

2020. augusztus 30. 16:50
null

Ahogyan a gyermekneveléshez szükség van a családra és a pedagógusok munkájára, lelkiismeretességére, úgy abban a keresztény egyházak tanítása is sokat segít – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára egy új katolikus óvoda vasárnapi átadásán, Törökszentmiklóson.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a kormány egyik kiemelt feladatának tekinti a családok támogatását, erősítését, ezért számos eszközzel és módon segíti azok boldogulását, valamint a gyermeknevelést. Ezek egyike az óvoda- és bölcsődeépületek felújítása, illetve újak építése, mellyel

az elmúlt 10 évben több mint 15 ezer új férőhely jött létre

– tette hozzá.  Jelezte, hogy a programnak immár a katolikus, a református és az evangélikus egyház is részese és közreműködője.

Az államtitkár közölte: az új tanévet 220 ezernél több gyermek kezdi meg egyházi óvodában, illetve általános, vagy középiskolában. Az említett létszám fele katolikus intézményekbe jár majd, ezen belül is komoly részt vállal az Egri Főegyházmegye, amely több mint 20 ezer gyermek neveléséről gondoskodik – húzta alá.

Szükség van a keresztény hitre

Az újraalapításának 300. évfordulóját ünneplő Törökszentmiklós túléléséhez is szükség volt a keresztény hitre – mondta Soltész Miklós, megjegyezve: ezzel szemben ma „olykor erőszakosan, máskor alattomosan próbálják meg elvenni értékeinket, köztük támadni és szétverni a kereszténységet”.

Szólt arról is, hogy a törökszentmiklósi Szent Kristóf Katolikus Óvodában négy óvodai csoport kezdheti meg a 2020/21-es tanévet. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda tagintézménye egy átmeneti megoldásnak szánt, ám végül 15 évig használt régi és elavult épület lebontását követően 475 millió forintból újult meg – tájékoztatott. Soltész Miklós az eseményen bejelentette: a településrész néhány éven belül tovább szépül, hiszen ugyancsak a kormányzat és az egri főegyházmegye támogatásával hamarosan elkezdődik egy másik régi épület rekonstrukciója, melyből új kollégiumot alakítanak ki.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Mészáros János

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2020. szeptember 01. 07:25
A Momentuosok hülyét kapnak. Nem lehet az ovisoknak bemagyarázni, hogy eldöntthetik, hogy fiúk akarnak lenni vagy lányok.
jánosbácsi
2020. augusztus 30. 21:22
A kormány tévúton jár , a keresztények nem tesznek különbséget emberek között vallási, bőrszín, származási alapon.
Pelso j.
2020. augusztus 30. 19:53
Jó hír. A költségeket ugye a hívek dobták össze?
kunfia
2020. augusztus 30. 18:29
Ne lopj!-írja a parancsolat,de Orbán nem hallja....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!