220 milliárd forint a tét a hármas metró kivitelezésénél

2020. október 16. 10:16

Október végéig maradt idő, hogy megszülessen az alku a Swietelskyvel a 3-as metró alagúti munkálatainak folytatásáról.

2020. október 16. 10:16
null

Három tenderre bontaná a 3-as metró középső szakaszának alagúti munkálatait a BKV – írta meg a Világgazdaság. A fővárosi tömegközlekedési vállalat külön eljárásokban pályáztatná meg a pályaépítést, a biztosítóberendezések munkáit, illetve a gyengeáramú hálózat kiépítését.

A portál szerint a lépésre azért lehet szükség, mert alig két hét maradt arra, hogy megállapodás szülessen az M3-as vonal teljes alagúti rekonstrukcióját mintegy 50 milliárd forintból végző Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel, miután a cég tucatnyi jogcímen 18,4 milliárd forintot követel a BKV-tól a hátralévő munkák elvégzéséért. Az utóbbi a követelésből mindössze 8,2 milliárdot ismer el. A felek tavasz óta egyezkednek, de a Swietelsky hajthatatlan.

A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a 3-as metró felújításának végső dátuma 2023. március, ami a világjárvány miatti engedménynek betudhatóan várhatóan június végére módosul.

Ha addig nem sikerül lezárni a projektet, az komolyan veszélyezteti a beruházásra felhasznált uniós pénzeket.

A Világgazdaság rámutat, hogy a jelenlegi helyzet kísértetiesen emlékeztet a 4-es metró hírhedt építésére, ezúttal is az alagútépítő vállalkozó késedelme és a nem megfelelő koordináció okozza a legnagyobb problémát. A projekt legnagyobb kihívásokkal terhelt középső szakaszának bedőlése nagyságrendileg 220 milliárd forintnyi felszabaduló forrást jelentene, amelyet 2023 végéig – addig kell elszámolni a költésekkel – számlákkal lekötni szinte lehetetlen. 

Emellett a projekt nem teljesülése miatt egy 11,5–23,5 milliárdos büntetésre is lehet számítani, amelyet az Európai Bizottság róhat ki a támogatási célok nem teljesülése miatt.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tanner
2020. október 16. 11:33
Most az "Alkotményos költség" meghatszorozódott mindent leállítanak és minden többe fog kerülni vagy nem is lesz kivitelezve. A libernyákok persze nem lopnak, mert szerintük minden az Övék ( sajátjukból nem lehet lopni) ezért minden pénz amit nem Ök költenek el az lopás.
puszika
2020. október 16. 11:26
Lám így "dolgozik" a főváros új vezetése. Tehetetlenség,teszetoszaság mindenütt!!
HHH
2020. október 16. 11:18
Borzasztó! Mit csinálnak ezek itt? Gondolom,hogy egy ilyen projekt nem egyszerű de ahogy elnézem az első két szakasz csak összejött..
Nuttika
2020. október 16. 11:16
Apa kezdődik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!