Indexes lesz Torkos Matild

2020. október 09. 13:07

Az újságíró október végével távozik a Magyar Hangtól.

2020. október 09. 13:07
null

Valóban felkért az Index lapvezetése, hogy csatlakozzak a csapathoz, én pedig miután átgondoltam, úgy döntöttem, hogy október végével távozom a Magyar Hangtól és elfogadom az Index ajánlatát” – idézi a Media1 a Magyar Hang főmunkatársát.

Meggyőződésem, hogy a Magyar Hang ma a piacon a legjobb hetilap, amelyet igyekeztünk közösen úgy összerakni a Magyar Nemzet bezárását követően, hogy arra büszkék lehessünk. Ráadásul szívélyes, jó kollegiális viszonyban voltam a kollégákkal. Azonban a családomban lévő súlyos betegség miatt nagyon nehéz anyagi helyzetben vagyunk, nagyon oda kell figyelnünk a bevételeinkre, ezért úgy döntöttem, hogy az Indextől érkező jobb ajánlatot fogadom el.

Mivel az Index vezetésében több régi kollégával ismerjük egymást, sőt dolgoztunk is együtt olyan helyeken mint a régi Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, vagy épp az Irodalom visszavág, ezért abban bízom, hogy még 61 évesen sem lesz nagyon nehéz a beilleszkedés. Úgy érzékelem, az Index színes csapata szívesen fogad” – tette hozzá az újságíró, aki úgy véli: mivel az őt felkérő indexes lapvezetés jól ismeri a munkásságát, cikkeit, ezért nem zsákbamacskát kapnak, tudják róla, hogy soha nem fogja cenzúrázni önmagát. Vagyis szerinte az, hogy olyanok körében, akik jól ismerik az írásait és hozzáállását, felmerült a neve, egyfajta biztosíték arra, hogy az Indexnél olyan lapot akarnak csinálni, ahol jól fogja magát érezni, ahol normálisan, függetlenként dolgozhat majd, de a mostaninál jobb körülmények között.

Nyitókép: MTI Fotó, Marjai János

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. október 19. 00:20
Ennyire torkos?! :-D A női Naftalin Ernö (á la Dolák-Saly): "Náná-náná-náná Náná-náná-náná"
nyuszifül
2020. október 15. 02:15
torkos matildka szdsz-es önkormányzati képviselő volt, ami sok mindent elmond róla. A MAgyar Hírlapnál is akkor "villogott", amikor a lap szdsz-es volt. E textilipari végzettségű hölgyet később, újságírói próbálkozásai idején, majd' mindenhonnan kirakták, mert lusta volt. Állandóan figyelmeztetgették. Amikor a "régi" Magyar Nemzettől leépítették, ennek is ez volt az oka. A Magyar Hangnál is főként ez volt a baj vele, megelőzte, hogy kirakják a szűrét. Inkább csak hiszi magáról, hogy "megmondó ember".
Frick László Intézet
2020. október 13. 11:06
Ezzel Torkos Matild újságírói"pályafutásának" vége is lesz,mert az index-ben annyira liberálisok 2005. óta nincsenek, hogy befogadják. A geciújságírók véleményrácsában nernyik fog maradni,míg a fideszisták tekintetében áruló lesz. Nem tudom,kedves Matild,már 4500 Ft-ért online egészen kellemes műfaszokat lehet kapni, szerintem inkább érdemesebb lett volna Jane Fonda legújabb, öreg néniknek kitalált fitnesszére rászállni,mint ez az agyatlan hülyeség... hasznos idiótának lenni...
harcimarci
2020. október 12. 15:54
van az a pénz, amiért korpás lesz a haja, ugye, kedves Matild....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!