Murányi Marcell lett az új zuglói médiacég vezetője

2020. október 31. 12:33

A Népszabadság egykori főszerkesztőjét és az MSZP volt kommunikációs tanácsadóját korábban baleset okozása miatt ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre.

2020. október 31. 12:33

Murányi Marcell lett az új zuglói önkormányzati médiacég vezetője – írja az Átlátszó Zugló. A céget nyáron hozta létre a Horváth Csaba vezette önkormányzat, évi 240 millió forintos költségvetéssel. Murányi Marcell, a cég frissen kinevezett vezetője korábban 2006-tól a Blikk, 2014-től pedig a Népszabadság főszerkesztője volt.

Murányi 2015 márciusában szabálytalan kanyarodás, illetve előzés közben elsodort egy kerékpárost, aki elesett és súlyos koponyasérüléseket szenvedett. A baleset áldozata hetekkel később a kórházban meghalt – Murányi ezt követően lemondott a Népszabadságnál betöltött főszerkesztői pozíciójáról. A bíróság első fokon halálos kimenetelű közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egy év nyolc hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki Murányira. Az egykori főszerkesztő állította, hogy a baleset megtörténtét nem észlelte, mindössze hallott valamilyen szokatlan hangot, de nem tulajdonított neki jelentőséget, ezért továbbhajtott. Amikor hazaérkezve felfedezett az autóján egy karcolást, gyanakodni kezdett. Visszatért a helyszínre, ahol a különös hangot hallotta, ott folyt még a baleseti helyszínelés. Murányi már ott elismerte a felelősségét.

Murányi később az MSZP kommunikációs tanácsadójaként dolgozott, innen 2017-ben állt fel.

Az új zuglói médiacég vezetése mellett 2020 májusa óta Murányi Horváth Csaba önkormányzatának kommunikációs tanácsadóként is dolgozik, bruttó 350 ezer forintért, az erről szóló szerződés itt olvasható.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2020. november 01. 08:19
mindössze hallott valamilyen szokatlan hangot," az ügyvédje hangját..
NTLLK
2020. október 31. 20:44
Végre! Végre lesz egy tejjesen fügetlen salytó
zakar zoltán béla
2020. október 31. 18:53
Mea Kupa Mea Maxi Matiné Kupa, a tesvíre se kükönb ájtatatos álszencsígivel...+++ 1 év 8 hónap, röhej!
zakar zoltán béla
2020. október 31. 18:52
Mea Kupa Mea Maxi Matiné Kupa, a tesvíre se kükönb ájtatatos álszencsígivel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!