SZFE – Zalán János: Az egyetlen megoldás a tárgyalás

2020. október 09. 12:24

A rektorhelyettes azt mondta: megérti a hallgatók álláspontját, de nyitottnak kellene lenniük a párbeszédre.

2020. október 09. 12:24

Az egyetlen megoldás, ha a felek leülnek egymással és lépésről-lépésre megpróbálnak valamiféle kompromisszumra jutni – mondta Zalán János a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. „De ez csak akkor érvényes, ha a feleknek valóban az az érdeke, hogy megoldás szülessen. Amennyiben nem így van, az egy teljesen más térbe viszi a diskurzust, arról én nem szeretnék beszélni.” 

Mint kifejtette, a tárgyalások kezelhetnék az olyan kérdéseket is, hogy mi lesz addig, amíg a megállapodás megszületik, vagyis mi történik az oktatással, a hallgatókkal, az oktatókkal,

miként tudnak közeledni az álláspontok.

Mi lesz az oktatással?

Nehéz megjósolni, mi lesz az oktatással. A feleknek ezért is kellene leülniük, hogy lehetőleg ne legyen fennakadás jogi értelemben sem, és a hallgatók ne veszítsék el ezt a félévet. Amennyiben az én személyem a megállapodás problémája, akkor a hallgatók forduljanak a fenntartóhoz. De valakivel próbáljanak beszélgetni, mert jelenleg azt tapasztalom, hogy az informális és formális csatornákon történő megkeresésre a válasz jelen pillanatban az, hogy nem tárgyalnak” – tette hozzá az oktatási rektorhelyettes.   

Zalán János hangsúlyozta: mindenki ugyanúgy, az oktatási krediteknek és a jogszabályoknak megfelelően végezheti a munkáját, oktathat, tanulhat, mint ahogy azt az egyetem előzőleg kérvényezte az Oktatási Hivatalnál.

Fontos lenne a párbeszéd

Arra kaptunk felhatalmazást, hogy a jövőt építsük, hogy a programokról folytassunk diskurzust. Számos kidolgozott terv van a fejünkben, amit meg kellene vitatni az SZFE kiváló munkatársaival, elméleti szakembereivel, művészeivel, az oktatókkal.” A rektorhelyettes azt mondta: megérti a hallgatók álláspontját,

de nyitottnak kellene lenniük a párbeszédre,

és legalább meghallgatniuk a felvetett javaslatokat, „ez sokat lendítene az ügyön”.

Kérdésre válaszolva Zalán János kitért arra, hogy bár nem az ő kompetenciája ezt bejelenteni, tudomása szerint a fenntartó már megtalálta azt a helyszínt, ahol az SZFE kancellárja, Szarka Gábor (akit csütörtökön az egyetemfoglalók nem engedtek be a Vas utcai épületbe) megkezdheti a munkát.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2020. október 09. 18:23
Lejárt a határidő, nem szabad tovább tárgyalni! Ezzel a libernyák kölykök lázongását legitimáljuk! Pedig csak lóf.sz a seggükbe!
iIonah
2020. október 09. 13:54
A csizma sem tárgyal a hangyával.
Kopa
2020. október 09. 13:52
Ideje lenne a vagyoni és nem vagyoni károkat összegszerüsíteni
nyugalom
2020. október 09. 13:52
A le ingyerkőcök marcsak ilyen kemények! Meglatjuk, meddig, hanyan maradnak a szigszalagok mögött csupor elvtarsékkal akik mar senkik ott! Lehet, hogy maganiskolat inditanak kamugeri, olga, bozsi tanacsara, tamogatasaval? Tehetik, de nem a mi penzünkön!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!