Így osztották ki Hajóst a Heti Hetesben, miután lemondásra szólította fel Gyurcsányt

2020. november 13. 10:55

Fontos kordokumentum került fel a YouTube-ra.

2020. november 13. 10:55
null

Fontos kordokumentum került fel a minap a YouTube-ra: az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni első, 2006. szeptember 24-i Heti Hetes-adás. A műsort külön érdekessé teszi, hogy a felvétel napján olvasta fel Hajós András elhíresült nyilatkozatát a Hír TV-ben, amiben lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Hajós nyilatkozata finoman szólva megrökönyödést váltott ki a humor nagyágyúiból.

Hernádi Judit szerint a levél „mérhetetlen, tiszta naivitásról” árulkodik, Hajós pedig papnak is mehetett volna. Később kijelenti: mindig van benne „anyai megbocsátás”, ezért Hajósnak is megbocsát. „Azt nem mondom, hogy igaza van: nincs. De megértem” – mondja. A színésznő egyébként az őszödi beszéd miatt kirobbant tiltakozások kapcsán egy szöveget is felolvas arról, hogy a hazugságot kimondókat megkövezik, az ország pedig tovább hazudik önmagának. Jáksó László arra gyanakszik, hogy Hajós csak balhét akart, és problémásnak látja, hogy pont a Hír TV-ben olvasta fel levelét, amikor ezt a Heti Hetesben is megtehette volna.

Ám Farkasházy Tivadar húzza fel magát a legjobban, aki hosszú perceken kéri számon Hajóst a leveléért. Kioktató hangnemben teszi fel a kérdést: Hajós hogyan beszélhet békéről a Hír TV-ben, amikor ott a zavargóknak „drukkoltak”. Majd azt kérdezi, Hajós úgy gondolja-e, hogy Gyurcsánynak azért kell lemondania, mert hazudott, ellenben a többiek nem hazudtak. Ezután arra szólítja fel a zenészt, mondjon egy darab hazugságot Gyurcsány Ferenctől, de arról is érdeklődik, Hajós végighallgatta-e a huszonöt perces beszédet.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. november 17. 21:26
Farkasházi Tivadar annyira sötét, hogy egy néger fasza fénycsőként világítana a szájában.
rovan
2020. november 14. 01:41
Egy időben még én is néztem a hetihetest, amikor még vicces volt.
ZolieM
2020. november 13. 22:45
Ha visszatérne a moslékkoalíció, ezt az okádékot zabáltatnák a néppel megint.
rovan
2020. november 13. 20:45
Hajós Andrist szeretem. Már akkor jártam a koncertjeire, amikor még híres sem volt. Egyszer már akkor felismertem a vonaton, amikor még nem is láttam, de tudtam, hogy mikor benyitok, ő ül ott. Ott szúrta el, hogy azt hitte a balfaszokhoz tartozik és Karácsony Gergely a barátja. Nem tartozik sehova.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!