Elek Ferenc SZFE-ügyben: Azok lesznek majd az üst alján, akik tudatosan ártanak

2020. december 12. 18:52

Szerinte akiket támadnak, Zsámbéki, Székely, Máté soha nem foglalkoztak politizálással.

2020. december 12. 18:52
null

A színész a Jelen folyóiratnak adott interjút – írta meg a Színház Online.

SZFE-ügyben úgy fogalmazott: „Bárki bármit mond, az egyetem nyitott szellemű hely volt, ahol minden a munkáról szólt. A Katona is ilyen hely, itt is meló van és szabadság. Minden bántás azért fáj különösen, mert tudom, hogy azok az emberek, akiket támadnak, Zsámbéki, Székely, Máté soha nem foglakoztak direkt politizálással. A politika természetrajzával nyilván foglalkozunk a színházban. De hogy ennek láttán valaki esetleg magára ismer, az nem azért van, mert mi őt ábrázoljuk, hanem mert bizonyos karakterek a történelemben mindig ugyanolyanok – lehet, hogy inkább ezen kellene elgondolkodni.

Amikor a mesterem kint ült őrségben a Vas utcai épület erkélyén, ott kellett lennem vele. Fájdalmas nekem, amikor őt támadják. Meg másokat, akiktől nem csak tanultam, hanem most is tanulok – a fenébe is, ha bemegyek egy próbára, pedig nem is vagyok a színpadon, Ascher vagy Zsámbéki még mindig tudnak olyat mondani, amire azt mondom, ez mennyire jó. Különösen azoknak a támadásai dühítenek fel, akik nem ostobák, hanem tudatosan ártanak. Ők lesznek majd az üst alján” – nyilatkozta Elek Ferenc.

Arról beszélve, hogy már 20 éve a Katona József Színház tagja elmondta: „Nagy itt maradó vagyok. Az alapítók közül szintén többen itt vannak ma is a Katonában. De sok új ember is érkezett, akik megtapadnak nálunk, úgyhogy például bitang jó rendezőink vannak minden korosztályból. A maradás vagy távozás nyilván személyiség kérdése is. Szerintem egy szakmában tisztességgel megöregedni óriási dolog. Az is, ha valaki a Katonában akar megöregedni. Megmondom neked a frankót, én.

(Jelen, Színház Online)

Kép forrása: Facebook

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satman11
2020. december 13. 21:41
Ha nem figyelsz oda tehetségtelenkém, te lehetsz a tüzelőanyag...
Szőke Ciklon
2020. december 13. 15:30
De hogy ennek láttán valaki esetleg magára ismer, az nem azért van, mert mi őt ábrázoljuk, hanem mert bizonyos karakterek a történelemben mindig ugyanolyanok. Hát ebben a mondatban van az egyik legnagyobb hazugság, mert pont fordítva igaz. Ők bizonyos embereket - véletlenül mind konzervatív, kormánypárti - ábrázolnak úgy, hogy a történelem negatív figuráinak tulajdonságával ruházzák fel őket.
B_kanya
2020. december 13. 14:26
"De hogy ennek láttán valaki esetleg magára ismer, az nem azért van, mert mi őt ábrázoljuk, hanem mert bizonyos karakterek a történelemben mindig ugyanolyanok - lehet, hogy inkább ezen kellene elgondolkodni." Aha. Pont olyanok vagytok, mint a Kígyótojásban az idióták, mikor nem értették, hogy az a brutalitás, amit a náciktól kaptak, pont tőlük is ered. És nem, nem baj az, ha pont a Zorbánt figurázod ki. Az, hogy tehetségtelenül az baj, de a váncsai értelemben vett fajtádnak még jó lesz. Az, amikor buta fejjel LETAGADOD, akkor a saját, esetleg meglévő értékeidet köpöd szemen. Nem az Andrássy 60-ban tagadtad le, hanem a haveri propagandasajtóban.
Mátyás01
2020. december 13. 13:26
Nem igaz, hogy nem politizáltak, de talán nem is a politizálás a megfelelő szó rá, hanem a liberális ideológia kizárólagossága. Az elmúlt 30 évben hány olyan darab vagy film született, ami akár kereszténységről, akár nemzetről, magyarságról szólt volna, és hány olyan, amiben a szabadság, egyenlőség, testvériség liberális jelszava, kisebbségek vélt vagy valós elnyomása, lmbtq propaganda, nyílt keresztényellenesség stb. jelent meg? De olyan darab is készült ami kifejezetten aktuálpolitizál, és az "Orbáni diktatúráról" szól. Ezzel szemben sem film, sem pedig színházi előadás nem született például a háttérhatalom globális diktatúrájáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!