Ma van a magyar kultúra napja

2021. január 22. 07:14

Online kultúraorgia várható.

2021. január 22. 07:14
null

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek, a koronavírus-járvány miatt azonban idén rendhagyó módon, elsősorban online programokkal. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A Himnusz regényes története címmel idén dokumentumfilm is készült a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság együttműködésében, amely animációk, videóbejátszások segítségével tárja a közönség elé a Himnusz történetét.    

A magyar kultúra napján online koncertet ad többek között a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar. Verses koncerttel ünnepel Lackfi János és a Fugato Orchestra, és megzenésített versekkel készül a debreceni Csokonai Színház is. A Magyar Nemzeti Múzeum online tárlatvezetésre és könyvbemutatóra várja az érdeklődőket, a MANK pedig három vidéki kiállítás anyagát tette digitálisan elérhetővé. Az online programok mellett számos helyen a szabadtér adta lehetőségeket is kihasználják: van, ahol ruhaszárító kötélre csíptetve vagy hirdetőoszlopokon olvashatnak verseket a járókelők, máshol autóbuszmegállókban tartanak felolvasást.    

Bár idén a külföldi magyar kulturális intézetek is elsősorban közösségimédia-felületeiken kínálnak koncerteket, kiállításokat, film- és könyvbemutatókat, a berlini Collegium Hungaricum épületére egy tavalyi koncertet vetítenek ki, Rómában ünnepi díszkivilágítást kap az intézetnek otthon adó Falconieri-palota, Pekingben pedig magyar szerzők életét és kínaiul megjelent műveit tableteken és monitorokon mutatják be az intézet kirakataiban. A magyar kultúra napját Erdély-szerte is megünneplik: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi műsorával Weöres Sándorra is emlékezik, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Füst Milán Boldogtalanok című drámáját játssza, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig Farkas Árpád író, költő és műfordító életműve előtt tiszteleg. A közmédia több csatornáján ikonikus filmes és zenei művekkel, a nemzet nagyjainak bemutatásával és számos egyéb érdekességgel ünnepli a magyar kultúra napját.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2021. január 22. 11:13
Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt... -és a mi Petőfi Sándorunk, nagyon fiatalon elhalt zsenink egy pici, 3 hetes emberke volt, akiről senki nem sejtette, mivé válik. Mint mi sem tudhatjuk, mivé válhatott volna, ha nem ilyen tragikusan rövid élet adatik számára. Isten éltesse a magyar kultúra munkásait, az igazi írástudókat!
az ember
2021. január 22. 10:02
Kölcsey Ferenc sokmindent nagyon jól látott, Parainézis Kölcsey Kálmánhoz mély bölcsességet mutat, Szatmár megye egyik közgyűlésén pedig jól rámutatott arra, hogy "ahol a zsidóság elszaporodik, végromlásba kerül az ország".
szeekely
2021. január 22. 07:42
A modern tarsadalmak azert fordulnak egyre inkabb a katolikus megujulas fele, hogy megszabaduljanak a kapitalizmusnak ettol az emberellenes formajatol. Ezzel osszefuggesben hanyatlik a protestans felekezetek nepszerusege vilagszerte, mivel a kozepkorbol eredo tortenelmi meghatarozottsaguk ma mar nem felel meg a korszeru tarsadalmak igenyeinek. Erdekes modon, a vilagi judaizmus kepes ra, hogy sajat gyokereitol elfordulvan segitse az emberarcu tarsadalmak kialakulasat Europaban. A legalapvetobb az abortusz megsemmisitese, mert ez minden tekergo-aljas emberolo" kigyosag kutfeje a vilagban. A katolikus egyhaz messzemenoen ellenzi az abortuszt es tamogatja az az anymehben letrejott embrionalis teremtes Istentol szamramo valodisagat. Ha az abortusz szabad, akkor a kurvalkodas is szabad, legszebb es legjobb leanyaink es asszonyaink kerulnek veszelybe hogy a moralis ferto beszippantsa oket. Marpedig egy nemzet ereje es jovoje a nemzet asszonyai anyamehenek erkolcsi tisztasagaban rejtozik. Ez egy olyan nemzeti toke, aminek az elrablasa, lerothasztasa es megsemmisitese minden nemzetellenes torekves legfo"bb vagyalma es ohaja. Ennek kell ellenallnunk magyarkent. Ami csak katolikus hitunkhoz ragaszkodva sikerulhet. A magyar ember lelke katolikus formara van gyurva. Mi a Nagyboldogasszony tiszteloi vagyunk, a feher lovat is az o gyonyoruseges szerelme, magyar fiainak es leanyainak javaert valo kozbejarasaert aldozzuk. Szuz Maria orszagakent nem rombolhatnak minket tovabb Magyarorszag megszentelt foldjenek anyagi javakin onmagukat hizlalo nemzetrablo burzsujok es ujprotestans judaizatorok. Ez a magyar kultura megmaradasanak, tovabbi folviragoztatasanak zaloga.
szeekely
2021. január 22. 07:41
A magyar kultura alapvetoen katolikus. A kapitalimus protestans talalmany. Lenyegeben a judaizmus behatolasarol beszelhetunk itt a kereszteny vallasba. Hiszen eredetileg egy gazdag kereszteny nem rabolhatta volna le szabadon a masik, nalanal szegenyebb keresztenyt a vadkapitalizmus tipikusan kozel-keleti kegyetlensegevel. A katolikus tarsadalmi fejlodes eleve kizarta volna a judaista kegyetlenseg es emberellenes fektelenseg betoreset a nagyipari termelesbe. Ha a katolikus hitet nem assa ala a protestansok kitarulkozasa a zsidosag modszerei elott, a nagytokes kizsakmanyolas es a vadkapitalizmus sose jottek volna letre Europaban. Meg a kulonben izraelita genekkel rendelkezo Marx Karoly is kenytelen volt elismerni a zsido burzsoazia emberellenesseget es azt, hogy ok hordozzak azt a mentalitast, ami az embert elidegeniti onmagatol, targgya fokozza le es egyenranguva teszi a technikai termelei eszkozokkel. Az emberi minoseg targyi eszkozze valo lefokozasa meg Marx ellenerzeset is folkeltette. Amit manapsag szokas autista erzeketlensegnek is nevezni. Koztudomasu ugyanis, hogy a lepras fertozesekkel evezredeken at sujtott zsido genetikai populacioba aprankent beszuremkedett az egeszsegugyi deklinacio autizmus formajaban. Tehat egy heber tipus nem azert gyilkol, mert embert akar olni, hanem azert, mert autizmusa korlatai kozott vergodve nem kepes embert latni a masik emberben es ezert megoli. Tehat az antiszemitaknak nincs igazuk abban, hogy eleve gonosz emberekrol van szo. Sokkal inkabb a genetikai deklinacio kovetkezmenyeirol beszelhetunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!