Magyar vállalkozás győzte le perben az Apple-t

2021. január 16. 11:32

Az Apple szóvédjegy-ügyben perelte a magyar céget, az azonban megvédte igazát.

2021. január 16. 11:32
null

Perben győzte le az Applet szóvédjegy-vitában a MOHAnet Zrt – írja az Index.hu. Bár mindkét cég telefonokkal is foglalkozik, a két vállalat finoman szólva sem tartozik egy súlycsoportba: a MOHAnet Zrt. mindössze néhány 100 millió forintos árbevételt produkál, lassan 15 éves fennállása óta mindössze alig több mint 50 ezer készüléket adott el.

Az 1976-ban alapított Apple ezzel szemben 147 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 2020-ban 274,5 milliárd dolláros (81 ezer milliárd forintos) bevételt produkált, és összesen 1,3 milliárd iPhone-t adott el 2007 óta, ez összesen 26 ezerszer jelent többet a magyar vállalkozás által eladott készülékeknél – hangsúlyozza az Index.

A MOHAnet elsősorban monitoring, vagyis folyamatos élet- és vagyonvédelmi ellenőrzés, megfigyelés céljából fejleszt specifikus mobilkészülékeket adott célcsoportnak. Célcsoportok a kétkezi munkásoknak, járőrök, vagy az idősebb korosztály is. A MOHAnet hagyományos, nyomógombos készülékeket kínál, amelyekkel telefonálni is lehet.
A kis magyar vállalkozás 2017 januárjában benyújtotta a cég két tevékenységéből – monitoring és telefon – származó Moniphone nevet védjegyként a szabadalmi hivatalba. Az Apple ezt megtámadta, hivatkozva arra, hogy a Moniphone-ban szerepel az iPhone szó. 

„Ugyanakkor elkezdtük bejegyeztetni a Monifone nevet is, immár ph helyett f-betűvel, mondván, az aztán tényleg nem vitatható senki által – nyilatkozta Havasi Zoltán, a MOHAnet vezérigazgatója az Indexnek. – Nem lett igazunk, amit végképp nem értettünk. Végül felfogadtunk egy profi ügyvédcsapatot, amely már több évtizede dolgozik hasonló eseteken, és arra jutottunk, hogy nem hátrálunk meg, elvégre már több mint tíz éve foglalkozunk a monitoringgal, kétoldalú adatkommunikációval és a telefonokkal, vagyis nem most találtuk ki ezt az egészet. A történet 2017 januárjában kezdődött, a szabadalmi hivatal pedig 2020 júniusában utasította el végül az Apple beadványát, egyúttal helyt adott az érveinknek.”

Az Apple azonban ezután sem nyugodott bele a döntésbe, fellebbezéssel a törvényszék elé vitte az esetet. „Kevesen mondhatják el Magyarországon, hogy a tárgyalási idézésen, amelyet kapott, a másik név Timothy Cooké, az Apple vezérigazgatójáé” – véli Havasi Zoltán.

2020 novemberében zajlott a tárgyalás, ittt először a ph-s írású Moniphone, két héttel később pedig az f-es írásmódú Monifone védjegyet vitatták meg. Bár a per tárgya nem a készülék, hanem a szóvédjegy volt – Havasi Zoltán még egy készüléket is vitt magával, hogy mindenki láthassa, a MOHAnet által fejlesztett eszköz egyáltalán nem hasonlít az iPhone-ra, ráadásul a fő szolgáltatása nem is a telefonálás, hanem a monitoring. A bíróság döntött, és ismét a magyar cégnek adott igazat.
A Monifone miatti szóvédjegye jogorvoslatától és így a további pertől ezek után már visszalépett az Apple, és végül a Moniphone névvel kapcsolatban is lezárult az eljárás, a MOHAnet Zrt. nyert.

Tehát a kis magyar vállalkozás győzedelmeskedett az amerikai óriásvállalat felett, és megtarthatta a Moniphone és a Monifone nevet is magyarországi védjegyoltalomban.

Fotó: Apple-üzlet Szingapúrban (MTI)

(Index)

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frakk a macskák réme
2021. január 20. 10:23
Mi van már? Critical man válaszolt, de itt már semmit sem látok.
gin74tonic
2021. január 17. 03:37
az apple lassan perel MINDENERT
fusi.misi
2021. január 17. 00:26
Pár éve boltoltam az almásokkal. Beszállítottunk majd egy milliárdért nekik, később láttam, hogy a mi cuccunkkal reklámozták a terméküket, persze azt hazudták, hogy ők fejlesztették ki. Nem tudom, a topmenedzsereik milyenek, akikkel én tárgyaltam, azok elég kretének voltak. Nem jutna eszembe almás terméket venni.
bunko_jobbos
2021. január 16. 17:09
Az a szerencséjük, hogy magyar bíróságon kellett ezt az ütközetet megvívniuk. Ha az USÁ-ban perelték volna be, akkor az ügyvédi költség több lett volna, m int a cég teljes árbevétele. :-))) Értem én, hogy attól fél az Alma, hogy majd visszaélnek a márkanévvel. De a hülye is láthatja, hogy itt becsületes működésről van szó, egyszerűen nem lehet minden szó tökéletesen más, mint a többi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!