Nincs is ennél szebb feladat! – Koltai Lajos exkluzív interjúja a Mandinernek

2021. január 30. 07:00

A legnagyobb élő magyar filmesek egyike, mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, amikor az SZFE-hez való leszerződését bejelentette. A teljes magyar filmtörténet megelevenedik előttünk, ahogy életútjáról mesél, csak kapkodjuk a fejünket a filmes világsztárok névsorát hallgatva, akikkel együtt forgatott. Koltai Lajos nem foglalkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakulása körül gerjesztett feszültségekkel, örömmel vállalja a feladatot, amire felkérték: a filmrendezői művész mesterképzést. Exkluzív interjúnk a Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr-rendezővel Oscar-jelölésekről, az Angi Verától Az óceánjáró zongorista legendájáig vezető pályáról.

2021. január 30. 07:00
null
Őry Krisztina
Őry Krisztina

Mit szólt, amikor eljutott önhöz Káel Csaba felkérése?

Jól esett, hogy arra kérnek föl, amihez értek. Szabó István a Napfény íze című filmje végén van egy jelenet, amikor az apa a gyerekének elmondja, mire vigyázzon az életben, mit csináljon, és mit ne. „Főleg ne csinálj olyat, amihez nem értesz” – mondja neki. Engem most arra hívtak, amihez a legjobban értek. 40 éve vagyok a pályán, elképesztő dolgok értek ezalatt, fantasztikus sikerek, a legjobb emberekkel dolgozhattam együtt. Magyarországon szinte minden nagyobb filmrendező partneréül hívott, Gábor Páltól Kovács Andrásig, Dárday István, Maár Gyula, Gothár Péter, Szabó István, Szász Péter. Mindenkivel emblematikus értékű filmeket csináltunk, mint például az 50-es évek világát megidéző fantasztikus Angi Verát. Vagy ott van

kolorisztikailag mindenképp, Törőcsik Mari ezért az alakításért kapott Arany Pálmát Cannes-ban. De dolgoztam Mészáros Mártával is, négy filmet csináltunk közösen, az Örökbefogadás volt az első magyar film, amely elnyerte az Arany Medvét Berlinben.

Megáll az idő.<br>Fotó: YouTube
Megáll az idő.
Fotó: YouTube

Aztán jött a Szabó Istvánnal való találkozás és vele az Oscar-jelölések...

Csodás évek voltak Pistával, négy közös filmünk is Oscar-esélyes volt: a Bizalom, a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen, mindegyik benne volt az öt Oscar-jelölt között,

a Mephisto meg is kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart

a magyar játékfilmek közül elsőként 1982-ben. Aztán következett a Gothár-féle időszak, a Megáll az idő őrületes sikere a világban. A mai napig, ha Amerikában forgatok, minden ember a stúdióban tátott szájjal figyel: ez az a pali, aki a Megáll az időt forgatta? De az Ajándék ez a nap is korszakalkotó volt.

Mephisto<br>Fotó: MAFILM / OBJEKTIV FILM / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP
Mephisto
Fotó: MAFILM / OBJEKTIV FILM / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP

Hogyan került aztán be a nemzetközi filmes vérkeringésbe?

Valójában az Angi Verának köszönhetem, hogy eljutottam Amerikába. Valaki látta a filmet, majd négy (!) évre rá megkeresett, hogy olyan mély nyomot hagyott benne, hogy márpedig neki az az operatőr kell, aki így látja a világot. Ebből lett egy Mexikóban forgatott film, Liv Ulmannal a főszerepben. A Mephistos időszak után aztán tényleg beindult a világban a menetelésem. Először Németországban forgattam többször Brandauerrel, ő ragaszkodott hozzám, majd elindult Amerikában egy hosszú pálya.

Elképesztő dolog, hogy ennek mind részese lehettem, olyan élmények ezek, ami csak keveseknek adatik meg. Aztán egyszer csak kaptam egy megkeresést Olaszországból, hogy a Cinema Paradiso rendezőjével, Giuseppe Tornatoreval forgassak.

Fotó: Mafab.hu
Fotó: Mafab.hu

Az eredetileg betervezett operatőre, a világhírű Dante Spinotti ajánlott maga helyett engem, ami külön jól esett. Ez volt Az óceánjáró zongorista legendája című film, ami vizuálisan maga a csoda! Ezután pedig jött a Maléna, ami a személyes Oscar-jelölést is meghozta nekem; kis híján meg is kaptam a díjat.

A filmrendezés hogyan találta meg?

A Jóisten valahogy velem volt mindig, folyamatosan jó felé terelt. Kertész Imrével találkoztak az útjaink, aki úgy döntött, hogy a Sorstalanságot nekem kell megrendezni. Elmentem hozzá egy magánbeszélgetésre, és elmondtam, hogy mit akarok csinálni, erre azt felelte, végre valaki érti, amit írt. A könyv valóban nehéz olvasmány. A Sorstalansággal aztán berobbantam Amerikában, remek fogadtatása volt, az összes nagyvárost végigjártam vele, az emberek ájultan nézték. „Maga nagyon bátor ember” – mondták, pedig nekem csak követni kellett, amit Kertész megírt. Onnantól elkezdtek rendezőként is számon tartani. Így kaptam meg az Este című amerikai film rendezésének lehetőségét olyan sztárszereposztással, mint Vanessa Redgrave, Glenn Close és Meryl Streep.

Gyakran beszélünk a magyar filmművészet aranykoráról, amikor olyan, a sorsunkat, történelmünket bemutató emblematikus filmalkotások születtek, amelyekhez ma is mérjük magunkat. Vajon mi hiányzik az utóbbi évtizedek hazai filmjeiből, és mi volt az erősségük ezeknek az ikonikus filmeknek?

A legfontosabbnak azt tartom, hogy nagyon őszintének kell lenni magunkhoz és a történetünkhöz, amit elmesélünk.

Mindig az lepte meg a világot, hogy a magyarok milyen őszintén beszélnek a saját dolgaikról, ettől taroltunk.

Egészen Bacsó Péterig visszamenőleg: nagyon sokra tartották, hogy valaki ilyen tisztán mer beszélni. Ettől voltunk érdekesek, és ma is érdekesek vagyunk. A világ persze mindig változik, nem lehet tudni, hogy épp mit fogad be. Így volt ez a Mephistonál is: meg se fordult a fejünkben, hogy ezért Oscar díjat kaphatunk. Egyszer csak a világnak érdekes lett, hogy így beszélnek Európában. A Megáll az időért pedig egyszerűen odavoltak, hogy milyen gyönyörűséges, azt utánozták évekig.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Sokan hiányolják ma a történelmi témájú filmeket; míg az angolszász világban minden kisebb történelmi eseményt filmre visznek, mi valahogy nem aknázzuk ki a saját történelmünk adta témákat. Mit gondol erről?

Nem tudom, mihez kell nyúlni a történelemben, vajon Hunyadi-e az igazán jó téma vagy más, de szerintem a kisebb történetek gyakran többet mondanak, mint a nagyok.

Fotó: Mafab.hu
Fotó: Mafab.hu

Meg vagyok győződve, hogy a nagy történelmi események árnyékában megbúvó emberi történetek ugyanolyan érdekesek, ugyanúgy az adott korról szólnak, mégis közelebb tudnak jutni az emberekhez, jobban megérintik a nézőket. Tele vagyunk történetekkel, személyesekkel is, ezekről úgy kell beszélni, hogy érzelmileg ne tartsuk távol magunktól. Én mindig érzelmes voltam, a Sorstalanságban is.

Vajon mit kell megtanítani a leendő fiatal rendezőknek, látásmódot? Ön hogyan készül erre a feladatra?

Egyszer, amikor doktori képzést tartottam, megkérdeztem, mit várnak tőlem, azt felelték: csak add és tanítsd magadat. Káel Csaba is ezt kérte tőlem, hogy adjam át azt a tudás és tapasztalatot, ami mögöttem van. Nincs is ennél szebb feladat! Az én dolgom a hároméves alapozó képzés utáni plusz két év művészmesterképzés, vagyis elvinni a rendező szakos hallgatókat a diplomafilmjük végéig. Ez a felkészülés, a közös lét a legszebb része a főiskolának.

Úgy tudjuk, újabb filmterve is van, egy pályázatot adott be a Nemzeti Filmintézethez.

Egy sorozat terve van benn, egy nagyon szép történet, ha a film megvalósulhatna, elvihetném a diákjaimat egy olyan kalandra, ami valamikor a mesterképzés lényege volt. Amikor az alkotó a tanítványait bevonja a saját produkciójába. Nekem ez megadatott,

Illés György volt a mesterem, aki a világ csodája.

Abban a pillanatban, hogy kiléptem a főiskoláról 1970-ben, már másnap ott voltam mellette, és együtt készítettük Fábry Zoltán talán legszebb filmjét, a Hangyabolyt. Fábry Zoli bácsival és Illés Györggyel dolgozni úgy, hogy végig a kamera mögött ülhettem, ennél jobbat el sem lehet képzelni, így lehet igazán kitanulni ezt a szakmát. Ha ezt most én is meg tudnám adni a saját diákjaimnak, az volna az igazi mesterképzés.

A Sorstalanság című film forgatása. A képen: Koltai Lajos filmrendező (b) és Pados Gyula operatőr.<br>Fotó: MTI/Sándor Katalin
A Sorstalanság című film forgatása. A képen: Koltai Lajos filmrendező (b) és Pados Gyula operatőr.
Fotó: MTI/Sándor Katalin

Mit szól a színművészeti egyetem körüli tiltakozásokhoz? Az átalakulást övező feszültség mennyire fogja lehetővé tenni a nyugodt munkát?

Egyáltalán nem vagyok részese ennek. Engem egy feladattal kerestek meg, egyéb dolgokkal,

belső konfliktusokkal egyáltalán nem foglalkozom,

nem is tudom, egyáltalán hol tart a helyzet, hogy ki maradt, és ki ment el. Ez egy rossz feszültség, amit nagyon nehéz feloldani, kezelni, és nehéz lehet benne részt venni is. Én csak azt tudom, hogy engem felkértek egy feladatra, én pedig elvállaltam. És biztos, hogy mindent meg is fogok tenni érte. Örülök, hogy méltó körülmények között új helyen lehet majd tanítani, és végre elindulhat egy új korszak a filmes képzésben. A magyar film ügye most jó csillagzat alatt áll, minden adott ahhoz, hogy valami igazán jó szülessen.

Címlapképen: Koltai Lajos filmrendező a kamera mellett, a Sorstalanság című film forgatásán. Fotó: MTI /Sándor Katalin

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. február 05. 23:03
Isten nem ver bottal, csak SZFE múlttal. Mely oly sötét és szép, de élhetetlen, mégis ők azok, kikre felnéztünk, míre kiderültek disznósága vezetőiknek. Nem a gyerekekre kell rámenni, de ők mellé álltak, bár jól tudták, hogy VÉDHETETLENNÉ TESZI ŐKET TANÁRI SEREG. Nem volt ki észt adott volna, ne padlóra sz.rjatok, van toalett. AKKOR KI A HIBÁS, TÁN JÓ ORBÁN VIKTOR? - HOGY NEM SZERETI PADLÓRA HAGYVA RAJTA ÁTGÁZOLVA ÉLNETEK, HAZÁT SZÉTTÉPNETEK, VELE, MEG NEMZETEMMEL EGYBEN! HOVÁ NEM JUTTOK? MÉRT BAJ, HA ÚJ VEZETÉS LESZ? Mert ti nem értettétek meg, hogy EGYSZER EL KELL FELEJTENI MÚLTAT. Mely oly sokunknak ártott, széttépve lelkünk és szívünk életünk, elvéve minden, mi érték, de ti ezt észre se vettétek, néhány szülővel egyben ott. Na ezért lett Fidesz 2/3-ad, és erre nem lehet azt mondani, isten rosszul lát, rosszul ítél, megítélt titeket és könnyűnek találtattatok. Ez fájó ott szívekben, de el kell fogadnotok, mit isten megítélt, ne menj ellene. Ez a harc lesz a végső, nincs tovább. KOLTAYRA NÉZZETEK FEL, Ő MEGÉRDEMLI RANGJAIT: Ő SAJÁT ERŐBŐL SZEREZTE!!!!!
assisi
2021. január 30. 17:56
Kiváló szakember. Hiú és buta ember.
kohntalan
2021. január 30. 14:19
2007-es vélemény Koltairól (mélyen egyetértek vele): "Koltai nagyon jó operatőr egy olyan rendező mellett, akinek határozott elképzelései vannak. De már operatőrként is gázos volt, ha szabadjára engedték. Félelmetesen buta, és ez nem csak az áradozó nyilatkozataiból derül ki. Viszont őszinte: pontosan olyan érzelgősen gondolkozik a világról, mint amilyenek a filmjei (az a kettő). Remek giccsőr lesz belőle Hollywoodban, ahol bizonyára értékelik, hogy a hazug, maché giccsgyártókkal szemben neki ez a szívéből jön."
szürkeSzarvas
2021. január 30. 13:25
A konkurrens biboldók már üzentek a Mundruco szájával. Vállalhatatlan magyarokkal azok céljait szolgálni. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!