Bizottság: Az uniós átlagnál kisebb mértékben csökkent a magyar gazdaság 2020-ban

2021. február 11. 21:19

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta téli gazdasági előrejelzését, miszerint az EU-ban átlagosan –6,3 százalékkal csökkent a gazdaság a járvány éve alatt.

2021. február 11. 21:19
null

Az Európai Bizottság téli gazdasági előrejelzésének adatai alapján Magyarországon a gazdaság 2020-ban 5,3 százalékkal csökkent. Ez az adat a 27 tagállam rangsorában középen foglal helyet, miután az uniós átlag –6,3 százalék. A legnagyobb csökkenést Spanyolország szenvedte el, ahol  –11 százalék ez az adat, de Görögországban is –10 százalék. Az ír gazdaság ugyanakkor azonban a járvány okozta nehézségek ellenére is 3 százalékkal nőtt, ezzel

Írország az egyetlen Európai Uniós tagállam, amely pozitívan zárta 2020-at.

„A jelentés szerint 2020 harmadik negyedévében tapasztalt erőteljes növekedés után a gazdasági aktivitás a negyedik negyedévben ismét visszaesett, mivel a világjárvány második hulláma ismét korlátozási intézkedéseket eredményezett. Mivel ezek az intézkedések még mindig érvényben vannak, az EU és az euróövezet gazdasága várhatóan 2021 első negyedévében is csökkenni fog. Az előrejelzés szerint azonban már látható a fény az alagút végén, ami az oltások elterjedését és felgyorsítását jelenti. Emiatt az EU gazdasága 2021-ben 3,7 százalékkal, 2022-ben pedig 3,9 százalékkal fog növekedni. A várható magyar növekedés ennél magasabb, 4, illetve 5 százalék lesz. Ebbe az előrejelzésbe még nem kalkulálták bele az uniós helyreállítási program várható hatásait, így a növekedés az előbbieknél is erőteljesebb lehet” – írta a bizottsági jelentést tárgyaló elemzésében a HVG.

Az MNB szerint a magyar gazdaság már 2021 végére visszanyerheti a 2019. évi teljesítményét

miután a GDP-növekedés az idén várhatóan megközelítheti a 6 százalékot – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel legújabb gyorsjelentésében csütörtökön.

Kiemelték: a magyar gazdaság a járvány második hullámának idején az első hullámban tapasztaltnál lényegesen kedvezőbb teljesítményt mutatott.

A hazai GDP várhatóan 5,0-5,5 százalékos mértékben zsugorodott 2020-ban – jelezték.

A jegybank szerint Magyarország teljesítménye tizenegy fontos területen az Európai Unió élvonalában volt tavaly, nyolc területen viszont előrelépésre van szükség. A hitelezés 10 százalékkal bővült, ezzel összefüggésben sikerült magas szinten tartani a vállalati beruházásokat – emelte ki az első két pozitívumot az MNB.    

A jegybank szerint a családok jövedelmi helyzetét segítette, hogy a munkanélküliek aránya 3,6 százalékról mindössze 4,3 százalékra emelkedett tavaly február óta, az átlagbér az EU-ban 3. legnagyobb mértékben emelkedett, a munkát terhelő adók jelentős mértékben csökkentek, a magyar hiteltörlesztési moratórium a legszélesebb az egész közösségben, a lakossági hitelezés Magyarországon emelkedett a legnagyobb mértékben. Mindezek eredményeképpen a lakossági fogyasztás mindössze 2,1 százalékkal csökkent az uniós 7,5 százalékos átlaggal szemben, az online kiskereskedelem pedig 40 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét – hívta fel a figyelmet az MNB.

A központi bank jelentős forrásokkal támogatta a válságkezelést:

az európai jegybankok között az MNB mérlege bővült a 2. legnagyobb mértékben 2020-ban, továbbá az állampapírpiaci keresletet is a magyar jegybank növelte a 2. legnagyobb mértékben – zárták a pozitívumok sorát.

A jegybank szerint a teljesítményt tovább javítani a kormányzati fogyasztási kiadások, a GDP arányos kormányzati beruházási ráta és az építőipar hozzáadott értékének a növelésével lehetne.

A turizmus visszaesése az egyik legnagyobb volt az unión belül,

az eltöltött vendégéjszakák számának csökkenésében Magyarország a 19. helyen van 2020 első 11 hónapjában – hívta fel a figyelmet az MNB. A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya Magyarországon 5 százalékon alakult tavaly, míg az uniós átlag 18 százalék volt – ismertette a jegybank.

Előrelépésre van szükség a digitális kereskedelem területén is az MNB szerint,

hiszen az adatok alapján tavaly a magyar vállalatok mindössze 14 százaléka használta ki az e-kereskedelmi csatornák adta lehetőségeket, ami kevesebb, mint fele a régióban éllovasnak számító cseh és horvát aránynak. Az MNB szerint a magyar államadósság átlagos hátralévő futamidejének hosszabbítását folytatni kell, továbbá a garanciaprogramok terén sebességváltásra van szükség.

(MTI, HVG)

Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fila2020
2021. február 12. 10:04
Ezt olvasta az ellenzék is? Mi lesz a gazdaság romboló, embereket gyilkoló, tolvajozó szövegeléssel. Magyarország jobban teljesít!
olajfa1
2021. február 12. 09:27
Nagyon rossz ez a cikk -is- a molékéknak.
zakar zoltán béla
2021. február 12. 09:25
Surányivérteszitasimonsimorsimonveresdrazsé...majo lika majo néz
az ember
2021. február 12. 08:15
"írta a bizottsági jelentést tárgyaló elemzésében a HVG" Bazdmeg, nézzétek már meg az a kurva jelentést eredetiben és ne a HVG-t idézzétek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!