Lázár János visszatért az eke szarvához

2021. február 26. 16:58

„Szerintem más politikusnak se ártana, ha időnként a földön vagy legalább terepen dolgozna” – mondta a képviselő.

2021. február 26. 16:58
null

Érdekes részletre figyelt fel Lázár János legfrissebb vagyonnyilatkozatában a vásárhely24.hu: a volt miniszter őstermelő lett! „A szüleim és a nagyszüleim mindig azt mondták, az igazi munka a föld. Amit én csinálok, a politika, az inkább csak amolyan tevékenykedés” – idézi az oldal Lázár évekkel ezelőtti szavait, aztán a képviselő mostani megszólalását is:

„A hír igaz! De csak félig. Tényleg regisztrált őstermelő lettem, és ezzel visszatértem oda, ahonnan a családom hét nemzedékkel ezelőtt elindult: az eke szarvához. Aki generációk óta itt él, az ezt a dolgot magyarázat nélkül is megérti, aki meg városi, az még magyarázattal se. Mindenesetre aki abban bízott, hogy ezzel megszabadult tőlem a politikában, az korán örült. A két hivatás ugyanis nem zárja ki egymást, sőt! Szerintem más politikusnak se ártana, ha időnként a földön vagy legalább terepen dolgozna” – nyilatkozta Lázár, aki elmondta, hogy eddig kiadott földterületein ezentúl maga szeretne gazdálkodni, elsősorban szántóföldi növénytermesztésben gondolkodik, de az állattenyésztés is a tervek között szerepel.

Nyitókép: Lázár János hivatalos oldala

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Royce2.0
2021. február 28. 10:33
Szerintem tudatos a hátrébb vonása és a paraszti imázsolás. Egy Szív Ász az ingujjban :)))
Agnieszka
2021. február 28. 07:58
Az sem biztos, h. jó ötlet a mezőhegyesi főnökség mellett saját gazdálkodásba fogni. A Horthy sírjának a meglátogatásáról szóló élmény beszámoló sem biztos, h. jó ötlet volt. A konszolidáció mestermű lett volna, ha általánosan földet is osztanak, de ezt nem volt szívük meglépni. Viszont a vég nem mellékes. Romhalmaz, halál és szenvedés maradt utána.
Agnieszka
2021. február 27. 23:51
Azért Lázártól leginkább azt várnám, h. Hódmező ismét fideszes vezetésű város legyen. Ne legyen kérdés, h. a Habsburg imitátor Hadházy rokon továbbra is ott fújja a passzát-szelet, mint polgármester. Valami oka csak van. Félek attól, h. Lázár közelről mégsem annyira szimpatikus. Azért VAN próféta, aki elboldogul a saját hazájában. Az okról szívesen olvasnék elemzést. Lehet, h. a márki gyerekei annyira szimpatikusak?
MayorAnna
2021. február 27. 20:41
Jogász diploma meg a kredencbe'?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!