Áder: Megszabadulhat a világ az egyszer használatos műanyagok hulladékától

2021. március 08. 11:08

Áder János köztársasági elnök két fiatal magyar gyógyszervegyésszel, Madaras Lizzel és Lévay Krisztinával beszélgetett Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.

2021. március 08. 11:08
null

A két fiatal a kutatási területén már elindult a világhírnév felé, hiszen egy olyan olajalapú műanyagokat újrahasznosító biotechnológiai eljárást fedeztek fel, amellyel az eddig eltüntethetetlen műanyagokat teszik komposztálhatóvá. Áder János kiemelte: azért is fontos ez, mert

az évente előállított és felhasznált műanyagok mennyisége az elmúlt ötven évben hússzorosára nőtt,

másodpercenként húszezer PET-palackot értékesítenek a világon. Egy palackot öt másodperc legyártani, átlagosan öt percig használjuk, de a lebomlási ideje körülbelül ötszáz év – mutatott rá az államfő. Hozzátette: ha így folytatjuk a környezet műanyaggal való szennyezését,

2050-ben több műanyag lesz a tengerekben és az óceánokban, mint hal.

A két fiatal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ismerkedett meg: Madaras Liz biomérnök, Lévay Krisztina pedig vegyészmérnök hallgatóként tanult. Kutatásaikat egy garázslaborban kezdték, '80-as évekbeli eszközökkel, kis költségvetéssel, aztán elkezdtek dolgozni azért, hogy egy „egészséges biotechnológiai vállalkozás” legyenek, és ne csak egy kutatási projekt. Felfedezésük mára védettséget élvez, kialakították cégstruktúrájukat, már nyolcan dolgoznak náluk, és találtak terveikhez magyar befektetőt is – mondták el az adásban. Az innováció lényegét Lévay Krisztina úgy foglalta össze, hogy más technológiákkal szemben ők nemcsak egy szegmensre koncentrálnak; baktériumkoktéljuk a műanyagok széles spektrumát képes lebontani, nagyjából minden olyan műanyaghulladékot, ami egy háztartásban keletkezik. Madaras Liz szerint eljárásuk azért különleges, mert a műanyagokat, amelyeket időtállónak terveznek,

a baktériumokkal képesek környezetazonos anyaggá átváltoztatni, így azok vissza tudnak kerülni az ökoszisztémába.

Ugyanis az olaj, amiből ezek a műanyagok készülnek, sok millió évvel ezelőtt állati és növényi maradványokból keletkezett.

(MTI)

Címlapkép: Áder János. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kriszta67
2021. március 09. 06:39
Rájuk is nagyon büszkék lehetünk. Hatalmas problémától szabadították meg az emberiséget.
szabchen
2021. március 08. 16:13
Ezt az álpári stílust hanyagolhatnánk már. Nézzetek körbe, hogy aktuálisan milyen cikkek jelennek meg csak a főoldalon az egyes sajtótermékekben és az aktuális fő problémákat mennyire érintik. Kevesebb, mint a fele a Telexen pl. és szerintem ezzel semmi gond nincs. Akar a fene mindig a pandémiáról hallani
nick89
2021. március 08. 12:47
Csatornamászódrogmentő for president!
scion
2021. március 08. 12:35
ez is találhatna magának valami hasznosabb hobbit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!