Növekedhet az infláció tavasszal Magyarországon

2021. március 09. 12:06

Mind mértékét, mind szerkezetét tekintve a várakozásoknak megfelelően alakult a februári infláció az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik további emelkedést várnak az üzemanyagárak bázishatása és a jövedéki adó emelése miatt. Úgy vélték, hogy az újranyitás után a felfokozott kereslet találkozik a legyengült kínálattal, ami gyengíti a versenyt és könnyíti a magasabb árazást.

2021. március 09. 12:06
null

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: arra számít, hogy márciusban 4 százalék közelébe emelkedhet az infláció. Áprilisban pedig az üzemanyagárak felszöknek az egy évvel azelőtti alacsony bázis miatt is, valamint a dohánytermékek jövedéki adójának további emelése miatt 5 százalék fölé ugorhat az infláció – tette hozzá.   

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kitért arra is, hogy  a harmadik hullám okozta bezárás további károkat okozhat a kínálati oldalon. Az újranyitást követően a még erősebb kereslet még gyengébb kínálattal találkozik, ami csökkenti a versenyhelyzetet, így könnyebbé teszi a magasabb árazás kialakulását.

Februárban az infláció emelkedését az üzemanyagárak növekedése okozta, a kőolaj világpiaci árának múlt havi emelkedésével párhuzamosan. Az előző hónaphoz képest az infláció 0,4 százalékponttal 3,1 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 0,1 százalékponttal 4,1 százalékra csökkent- kommentálta a legfrissebb inflációs adatokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB).  

Az indirekt adóktól szűrt maginfláció 3,4 százalékos értéket mutatott, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző havinál.

A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó másik két jegybanki alapmutató közül a keresletérzékeny termékek árindexe változatlanul 3,4 százalékon maradt, a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások inflációja 0,2 százalékponttal 3,8 százalékra mérséklődött az előző hónaphoz képest.

Az üzemanyagok árváltozása tavaly február óta először növelte az átfogó inflációs rátát.

Az MNB elemzése kitért arra is, hogy az árazási döntéseket a koronavírus-járvány megjelenését követően nagyobb változékonyság és a szokásostól eltérő szezonális mintázat jellemezte. Tavaly szeptembertől a dezinflációs hatások erősödésével párhuzamosan az év utolsó hónapjaiban általánosan alacsonyabb árdinamika volt megfigyelhető. Az idei év első hónapjaiban pedig a tavalyinál alacsonyabb átárazás valósult meg.

A tartós iparcikkek inflációjának emelkedését részben a termékkör általános árnövekedése, részben pedig a használtautók árának tavalyi csökkenése okozta.

Az élelmiszerek inflációja tovább mérséklődött februárban. A termékkörön belül a feldolgozatlan élelmiszerek árindexének mérséklődéséhez döntően a friss zöldségek járultak hozzá, míg a feldolgozott élelmiszerek körében a feldogozott hústermékek visszafogottabb árváltozása magyarázza az infláció csökkenését – állapította meg az MNB.

(MTI)

Fotó:MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. március 23. 08:51
De közben meghalt 252! beteg!
Armageddon
2021. március 23. 08:50
Erre adtak felhatalmazást a rajongó hívek!
files32
2021. március 09. 15:25
Baszd meg gecigány.
kunfia
2021. március 09. 15:21
"Áprilisban pedig az üzemanyagárak felszöknek " Most 420. Mennyi lesz,600? Orbán Viktor jobban teljesít,de leginkább lopcsak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!