Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete: A kormány nem bírja a kritikát

2021. március 29. 17:44

Ravasz Ágnes, a PDSZ választmányi tagja Gulyás Gergely korábbi bejegyzésére reagált.

2021. március 29. 17:44
null

Ravasz Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja az ATV Start vendége volt

Ahogy azt korábban megírtuk, Gulyás Gergely szerint a PDSZ kezd úgy működni, mint egy ellenzéki párt.

Ravasz szerint a tanárok oltását akkor kellett volna elkezdeni, amikor elrendelték a digitális oktatást. Az ATV Startban felidézte, hogy január 3-án írtak egy levelet a miniszterelnöknek, az EMMI-nek és az ITM-nek, hogy a tanárok és óvodapedagógusok kapjanak az egészségügy és szociális szféra után prioritást az oltási rendben. Mindig azt a választ kapták, hogy a tanárok várjanak, majd az életkoruknak megfelelően sorra kerülnek. Március 6-án ismételten kérték nyílt levélben a tanárok oltásának elrendelését – olvasható az atv.hu-n.

A PDSZ nagyon aggályosnak tartja, hogy kőbe lett vésve, hogy április 19-én kezdődik az oktatás. Ravasz Ágnes elmondta, hogy a pedagógusok körében 84 százalékos az oltási hajlandóság egy márciusi felmérésük alapján.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pitypangocska
2021. június 15. 17:31
Hülye emberek szájából elhangzó kritikára kár is lenne figyelnie.
nemecsekerno_007
2021. március 29. 21:08
A kormány a hülyéket nem bírja.
confitür
2021. március 29. 20:56
A PDSZ valóban egy ellenzéki párt.
lemez
2021. március 29. 20:54
Húlye,ti nem kritizáltok,ti kóveteltek az ósszes pedagógus nevében,de az igazi tanitók szégyelnek benneteket.Ti a bószme oligarha kihelyezett tagozata vagytok,akiknek semmi sem jó.El lehet hagyni a pályát,irány a versenyszféra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!