Szlávik János: Nyárra nem vennék még repülőjegyet

2021. március 11. 13:08

A főorvos szerint nem szerencsés ebben a helyzetben arról beszélni, hogy mikor fogunk nyitni, elvégre most zártunk.

2021. március 11. 13:08
null

Nagyon nehéz két-három hét előtt állunk” – közölte Szlávik János a HetiTV-ben. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint nagyon kell vigyázni, mert ez a brit mutáns egész családokat „tarol le”.

„Korábban megszoktuk, hogy a család egy tagja megfertőződik, ma már ez nem így van. Ma megfertőződik a kisgyerek, az apa, az anya, a nagyszülő. Mindenki” – mondta a főorvos, hozzátéve, hogy a munkahelyeken is tapasztalható, hogy sokan megfertőzik egymást.

Ma már nem ritka, hogy egyre több fiatal kerül lélegeztetőgépre, aminek talán oka lehet, hogy az egyik magyar diganosztikai labor szerint a brit variáns által fertőzött személyekben 10-szer, sőt akár 20-szor több vírus van jelen, mint a régi hagyományos variáns általi fertőzöttekben.

A főorvos szerint nem szerencsés ebben a helyzetben arról beszélni, hogy mikor fogunk nyitni

elvégre most zártunk.

Egy fölszálló ágban ne arról beszéljünk, hogy mi lesz majd, amikor leszálló ág lesz, hanem arról, hogy hogyan tudjuk a felszállót megakadályozni” – jelentette ki.

Szlávik szerint április-május tájékon jöhet el a leszállóág, de hogy az meddig tart, azt nem lehet még tudni.

Lehet, hogy eltart júniusig, júliusig, akár szeptemberig is. De akkor már könnyebb lesz. Egyszer azt mondtam, hogy nyárra nem vennék még repülőjegyet, ezt még tartom” – közölte a főorvos.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RPéter10
2021. március 11. 19:12
Vajon akkor a lánya miért vett? https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/szlavik-janos-lanyai-dubaj-nyaralas/87b9lxk
az ember
2021. március 11. 14:21
Én már vettem repülőjegyet júniusra. Legfeljebb nem megyek, ha úgy adódik.
Szvidrigajlov
2021. március 11. 14:17
Basszátok meg, én már qrvra unom!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!