Tóth Krisztina: Magyarország mérgező ország

2021. március 20. 09:10

Hazánk „mérgező ország”, a magyar életminőség és erkölcsök „pinceszinten vannak”, és eddig nem tudta, hogy honfitársainak milyen nagy része „gyűlőlködő rasszista”. Interjút adott az osztrák Falter magazinnak Tóth Krisztina költőnő.

2021. március 20. 09:10
null

Nagyinterjút adott Tóth Krisztina költő- és írónő az osztrák Falter nevű lapnak. Az irodalmárt Jókai és Az arany emberrel kapcsolatos kijelentései és az ezután kirobbant viták kapcsán kérdezték annak apropóján, hogy az író szerint ugyanis Az arany embert le kéne venni a kötelező olvasmányok listájáról. Egy korábbi interjúban ezt úgy indokolta: „nem elsősorban azért, mert nehezen olvasható és kedvét szegi a diákoknak, hanem a nőalakok ábrázolása miatt.”

Az  osztrák Falter nevű lapnak adott interjújából kiderül: Tóth Kriszta nemrég az államiból egy zsidó magániskolába íratta át lányát, mert a szülők azt remélik, ott jobb lesz a légkör. A váltásnak azért érezték szükségét, mert még a lánya is belekerült az édesanyját érintő „hecckampányba”.

Tóth Kriszta elmondja: ő nincs is abban a pozícióban, hogy változtasson a tanterven, és csak egy irodalmi magazin hipotetikus körkérdésére válaszolt Jókaival példálózva. Az írónő szerint a jobboldali sajtó teljesen eltorzítva mutatta be a kijelentéseit, és aztán két hétig vele volt tele a sajtó, „főleg előnytelen fotóimmal” – teszi hozzá Tóth Krisztina.

Az írónő ezután részletezi, milyen sérelmek érték őt a kijelentései nyomán kirobbant vitákban. Úgy látja, a magyar nyilvánosságban

Ugyan sokan álltak Tóth Krisztina mellé is, az írónő szerint „nagyon nehéz művelt, félénk hangokkal a fogalmatlan, lármás tömegeknél hangosabbnak lenni”. Ő ugyanakkor nem akar mást, csak becsukni maga mögött az ajtót és nyugalomban dolgozni. 

Az őt ért támadások miatt az írónő a külföldi ismeretségi köreihez, fordítóihoz fordult segítségért, de tudja, hogy a külföldi segítég egy kétélű kard: „Egyrészt erős jelzésre számítok, hiszen egy neves szerzőnő vagyok. Másrészt persze az is megtörténhet, hogy az ellenem irányuló támadások még megsemmisítőbbek lesznek, és akkor fizetett Soros-ügynöknek fognak leírni, ahogy az szokásos. Állandóan ezek a paranoid keresgélések az ellenségek és bűnbakok iránt!”

Tóth Krisztina az interjúban arról is beszél, hogy Magyarországon központosítják a hatalmat, az ország férfiközpontú, ahogy a kormányzás is, hazánk pedig, miután a rendszerváltás után egy ideig a Nyugat része volt, most a posztszovjet befolyási terület felé kerül vissza.

Ezzel párhuzamosan a félelem légköre terjed.

Az írónő a 2022-es választásokról azt mondja: a Fidesznek hatalmas vagyon megőrzése a tét, és a kormány mindent meg fog tenni a hatalomban maradásért. „A választásig az emberek hisztériáját tovább fogják fokozni, hogy a maffiaállam helyett a szegénység és a gazdasági válság feltételezett felelőseire mutogassanak.”

Tóth Krisztina kifejti: „Ez az ország súlyos mentális károkat szenvedett el, az emberek lelkét leírhatatlan mértékben mérgezték meg, az életminőség és az erkölcsök pinceszinten vannak, különösen most, a járványhelyzetben. Ez nem fog egyik pillanatról a másikra rendbe jönni. Magyarország egy mérgező ország.” Elmondja: az ellene irányuló kampánnyal nevetségessé tették őt, tönkretették az életét. Ugyanakkor soha nem akarta valójában elhagyni az országot.

Végül kitér arra: „Ötvenhárom évesen sem voltam felkészülve arra, hogy a honfitársaim milyen nagy része gyűlölködő rasszista. Ez csalódást keltő felismerés: ők ott állnak mögöttem a postán vagy mellettem a szupermarketben. A legjobb, ami történhet, hogy békén hagynak és tovább írhatom a könyveimet. Szenvedélyesen szeretek dolgozni”.

Címlapképen: Tóth Krisztina költő a 35. Kaláka fesztiválon rendezett verskoncerten Noszvajon 2014. június 26-án. Fotó: MTI/Komka Péter

Összesen 1494 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. február 08. 15:18 Szerkesztve
Ez volt hazaárulói mivoltának főműve, a 2021-es interjú az osztrák Falterben: https://tothkrisztina.hu/wp-content/uploads/2021/03/Falter_intreview.pdf Rögtön azzal kezdődött a duma hogy a gyerekét egy zsidó alapítványi iskolába kellett átíratnia az itteni borzalmak elől... Muhaha
Baksay-Róka Béla
2022. március 02. 18:21
Bukni fogtok, mert buknotok kell! Különben az ország vész el! By the way... HALÁL A MEGSZÁLLÓKRA! DICSŐSÉG UKRAJNÁNAK!
Baksay-Róka Béla
2022. március 02. 18:18
◘ A korlátoltság, a hülyék „pajzsa” az igazság ellenében. …És a nagyon hülyék, többnyire a saját pajzsuk alatt is végzik… /Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor/ ◘ A hülyeség-mantrázó embernél csak egyetlen nevetségesebb van: aki úgy teszi közszemlére stupid gondolatait, hogy közben ismét-meg-ismét falba is veri a fejét, holott tudhatná: még a mélyen vallásos zsidók is csak hajlonganak a Siratófal előtt, de nem ütik bele unos-untalan a fejüket a kövekbe... /Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor/ ◘ Elgondolkodtató tapasztalat, hogy a szellemileg korlátolt emberek, többnyire kő-konzervatívok. …És gyakorlatilag mindegyikük vaknak is mutatkozik... /Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor/ ◘ Elbájolóan szórakoztató látni, mikor a szellemileg vakok büszke idiotizmussal lépkednek saját hülyeségük zászlaja alatt, és bárgyú képpel rázogatják elmeháborodottságukról hírt adó transzparenseiket... /Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor/ ◘ A korlátoltság, a hülyék „pajzsa” az igazság ellenében. …És a nagyon hülyék, többnyire a saját pajzsuk alatt is végzik… /Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor/ ◘ A mély-értelmű, igaz szavakat leginkább azok tekintik hablatynak, akik nem mély-értelműek, és nem is igazak... /Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor/ ◘ Egy idióta, még akkor sem lát hozzá a tűzoltáshoz a szavannán, ha maga okozta azt, és már minden lángol is körülötte – mondván: korábban is volt már némi bozóttűz, és sokkal gyorsabban is terjedt, mégis megúsztam!... Ezzel szemben az orrszarvú, ha csak parazsat is lát, azonnal nekifog az eltaposásához, pedig azt sem tudja, ki, vagy mi miatt parázslik a fű. Viszont egy dolgot nagyon is sejt: ha átlép a parázson, előbb-utóbb nem lesz hová menekülnie a tűzvihar elől... /Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor/ ● Hülyék dicsérete - Vulpus „Scepticus” Optimus Prætor tollából ▪ Amikor egy idióta egy másik hülye szemébe fújja az „aranyport”, lehet-e azon csodálkozni, ha mindkettő megvakul?... ▪ A hülyékben és a diktatúrákban az a közös, hogy nem lehetnek meg egymás nélkül… ▪ A hülyék, bármennyien vannak is, sosem lehetnek elegen ahhoz, hogy a hazugság vályogtégláiból épített várat az igazság mozsárágyúival szemben megvédhessék… ▪ A zseni tudja, mikor csinál hülyeséget, a hülye viszont még azt sem tudja, mikor tett valami zseniális felfedezést... Konklúzió: Kevesek vagytok, mint segghülyében a tényfelismerés!.. Hát így...
Baksay-Róka Béla
2022. március 01. 05:26
Csaknem 1 évvel a megjelenési dátuma után találtam rá erre a cikkre. És bizony, csak megerősíteni tudom Tóth Krisztina alapvető meglátásait! Igen! Magyarország egy MÉRGEZŐ ORSZÁG! Egyszerűen alkalmatlan környezet arra, hogy egy lélekkel-telt ember jól érezze magát benne! A jelenlegi kormányzat - a 12-ik éve regnáló Fidesz-KDNP bagázs - ugyanis, olyan mértékű és tartalmú frusztrációs halmazzá növekedett, amilyen mértékű és tartamú frusztrációs halmaznak én, az 1960-as évektől 1989-ig tartó - mintegy 30 évet felölelő - gyermek- és fiatal felnőtt korom idejének Kádár-korszakát, talán, ha két-három esetben éreztem csak!... Pedig naggyon-de-naggyon utáltam a Kádár-korszakot! Nagyon utáltam... De a NER-korszak, túltesz rajta! Ez egy megszakítás nélküli, és egyre-inkább aggasztóbb növekedési faktort is produkáló frusztrációs "entitás"... A sommás véleményem az, hogy 80 éve nem telepedett erre a szerencsétlen országra annyira álságosan képmutató, ál-keresztény, ál-hazafi, ál-érzékeny, hazug-tolvaj-korrupt miazma, mint az Orbán Viktor "fémjelezte" NER-sz@rházik ótvaros lelkületű gyülekezete!... Hát így...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!