A magyar médiáért aggódik az amerikai külügyminiszter

2021. április 29. 07:57

Blinken azt is elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek majd arra is, hogy támogassák a magyar demokratikus intézmények, az emberi jogok és a jogállamiság előremozdítását.

2021. április 29. 07:57
null

Interjút adott a Telexnek Antony Blinken, az új amerikai külügyminiszter.

A magyar felmenőkkel is rendelkező, korábban Obamának is dolgozó Blinken azt mondta, az Egyesült Államok és a Biden–Harris kormány elkötelezett amellett, hogy megerősítse kapcsolatát a NATO-szövetséges Magyarországgal, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek majd arra is, hogy támogassák a magyar demokratikus intézmények, az emberi jogok és a jogállamiság előremozdítását.

„Ezek a dolgok nem lehetnek összeférhetetlenek. Várakozással tekintünk arra, hogy megtaláljuk a módját, hogy együttműködhessünk Magyarországgal számos, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésben, különös tekintettel a biztonságra, a bűnüldözésre, valamint a gazdasági és energetikai területekre. Ugyanakkor világossá tesszük az aggodalmainkat, és az alapelveinket is, amikor az emberi jogokról és a demokratikus intézmények állapotáról és a sajtószabadságról van szó” – mondta.

Blinken – aki a nyilvánosan elérhető adatok alapján még nem egyeztetett Szijjártó Péterrel a kétoldalú kapcsolatokról – kitért a magyar sajtó helyzetére is. Szerinte „a demokrácia szövetét a független hangok és független vélemények sokfélesége adja. Határozottan sürgetnénk a magyar kormányt, hogy biztosítson nyitott médiakörnyezetet”.

„Kikeveredtek a magyarok a szovjet befolyásból, de csak, hogy most a sajtó sokszínűségével kapcsolatban egyre növekvő aggodalommal szembesüljenek. Ez szerintem ironikus, habár talán rossz szó az irónia, nem elégséges. Ez teljesen ellentétes azzal, amit a magyarok érdemelnének, miután évtizedekig éltek egy olyan ország fennhatósága alatt, amely korlátozta a kifejezés és a véleménynyilvánítás szabadságát” – vont párhuzamot a Szovjetunió időszakának sajtóhelyzete és a jelenlegi állapotok között, ironikusnak nevezve a hasonlóságot.

A beszélgetést, amelyen szó esett a geopolitikáról is, alább lehet megtekinteni.

Címlapkép: Antony Blinken amerikai külügyminszter sajtótájékoztatót tart a NATO-tagországok külügyminisztereinek tanácskozása után Brüsszelben 2021. március 24-én.
MTI/EPA/Olivier Hoslet

Összesen 336 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. április 30. 06:15
A magyar megint korrupt lesz Méltón régi hírnevéhez. Mit rákentek a Jóbarátok, Folytatjuk a gyalázatot. A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk Hagy mi amerikaiak mind ÁVH-sok leszünk! Jóbarátok = Goodfiends..
Sztem
2021. április 30. 01:28
Hogy végre megint szabadon lehessen szemkilövetni. "támogassák a magyar demokratikus intézmények, az emberi jogok és a jogállamiság előremozdítását."
Atilla
2021. április 29. 19:00
Ez nem lehet más,biztosan egy vicc...
Rugo
2021. április 29. 17:20
Az alja amcsi zsidó a magyar választások megbuherálására utal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!