Elhunyt Soproni József, a Zeneakadémia volt rektora

2021. április 24. 21:40

Kilencvenéves korában szombaton elhunyt Soproni József, a Zeneakadémia volt rektora, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző-zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa.

2021. április 24. 21:40
null

Az elhunyt zeneszerző Sopronban született 1930-ban, ott kezdett zongorázni hatévesen, később a Zeneakadémián Viski Jánosnál tanult zeneszerzést, 1956-ban diplomázott.    

Ezután a Bartók Konzervatóriumban, majd 1962-től a Zeneakadémián is oktatott, 1968-tól docensként, 1974-től egyetemi tanárként; 1984-től rektorhelyettesként, aztán 1988-tól két cikluson át 1994-ig rektorként is tevékenykedett. Vezetősége idején kezdődött a csembaló és a jazz oktatása az egyetemen.

Alapító tagja volt 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Műveiből több rádió- és hangfelvétel készült. Két operát, hat szimfóniát, számos zenekari, szóló- és kamarazenei, valamint vokális művet komponált.    

Munkásságát többek közt Kossuth-, Erkel-, Bartók-Pásztory-díjjal és kiváló művészi címmel, 2000-ben szülővárosa, Sopron díszpolgári címmel, 2020-ban pedig a Nemzet Művésze díjjal ismerték el. Soproni Józsefet a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.

(MTI)

Kép forrása: MTI / Cseke Csilla

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vorosful
2021. április 24. 22:28
Nyugodj bekeben, Joska! Felesegednek, Zsuzsanak oszinte reszvetem. Ch d V
Knerten
2021. április 24. 22:23
Csodálatos tanár volt és csodálatos ember. Isten nyugosztalja.
konfucius
2021. április 24. 21:49
Tanítom a darabjait a néhány éveseknek is. Isten nyugosztalja, és köszönet azért, hogy élt és alkotott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!