Akár 70 ezer forint prémiumot is kaphatnak az átlagnyugdíjban részesülők idén

2021. június 14. 11:41

Az egyéb évközi kifizetéseket is figyelembe véve pedig közel 120 ezer forint kerülhet a számláikra.

2021. június 14. 11:41
null

Orbán Viktor miniszterelnök a napokban egy sor jelentős bejelentést tett, köztük a nyugdíjprémiumra vonatkozót, mely szerint idén magasabb összegre lehetnek jogosultak az érintettek, mint amit terveztek – írja az mfor.hu. Hozzátették: kiindulva a prémium kiszámításának alapjául szolgáló gazdasági növekedés várható alakulásából, arra a következtetésre jutottak, hogy az átlagos nyugdíjban részesülők egyszeri összegben 40 ezer forintot kaphatnak idén a kormány aktuális előrejelzése alapján, de ha az optimistább elemzők prognózisa jön be, akkor akár 70 ezer forint is lehet ez a summa, írják.

A prémium kiszámolása

Hangsúlyozták: a prémiumról – csakúgy, mint az inflációs alultervezés esetén járó nyugdíjkiegészítésről – az 1997-es tb-törvény rendelkezik. Ebben az szerepel, írja a portál, hogy amennyiben az adott évi GDP várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot, valamint a költségvetési egyenleg tartható, akkor a nyugdíjasokat prémium illeti meg. Ezt úgy számolják ki, hogy összeszorozzák a 3,5 százalék feletti részt és a novemberben esedékes nyugdíj 25 százalékát. Azt is előírja a törvény, hogy az előbbi mutató nem lehet nagyobb 4-nél, utóbbi tényező megállapításakor pedig maximum 20 ezer forint vehető figyelembe, írják.

Kép forrása: MTI/Mohai Balázs

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. június 14. 15:55
Orbán úr a nép közt a pénzt ossza , mert a ballibsik kezébe jut a nép szájából a falatot kiveszik . Ballibsik mindig a választási győzelmük után a néptől elvett ebből gazdagodnak legjobban az Orbán kormány telekassza pénzéből . Orbán kormány pénz oszt azt a választási győzelme után alig egy év alatt kigazdálkodja de az ország nem megy tönkre a ballik keze közt .
bagira
2021. június 14. 15:12
Több gyerekesek már élvezik a nem adózást az ingyen tankönyvet gyerekek ingyen 3x étkeztetés ingyen , a ballibsik ne ezen rágódjanak hanem mondják már meg Gyurrcsány idejében mikor volt gyerekesek nem adóztak . 2002-2010 a népről hét bőrt lehúztak még hozzá az országot eladósították , gyest családi pótlékot megszüntették.
balbako_
2021. június 14. 14:41
Aki vezeti bevételeit az utána is számolhat, stimmel!
..--..
2021. június 14. 14:09
-zsoltkom- "Akár 70 ezer forint prémiumot is kaphatnak az átlagnyugdíjban részesülők idén" Jó szívvel fogadják el és jó szívvel ne szavazzanak Orbán rendszerére. A nyugdíjasok nem tehetnek róla, hogy ilyen nagyon keveset ér a forint és nem tehetnek róla, hogy kiszolgáltatottak egy ilyen ordas Orbánnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!