Először vállalta fel homoszexualitását egy játékos az NFL-ben

2021. június 22. 09:45

Carl Nassib úgy érezte, eljött a pillanat.

2021. június 22. 09:45
null

A Las Vegas Raiders amerikaifutballistája, Carl Nassib lett az első olyan aktív NFL-játékos, aki nyíltan felvállalta, hogy meleg – írja a Telex. Hozzátették: a 28 éves Nassib az Instagramján posztolt videójában coming outolt. „Szeretném kihasználni a pillanatot és közölni, hogy meleg vagyok. Már egy ideje meg akartam tenni, és mostanra éreztem magam elég kényelmesen ahhoz, hogy kimondjam” – szerepel a nyilatkozatában. Hangsúlyozták: Nassib azt mondta, elég zárkózott ember, nem a figyelemfelkeltés miatt közölte, hogy meleg, egyszerűen fontosnak érzi a láthatóságot. „Remélem, hogy egy nap az ilyen videókra és az egész coming out folyamatra nem lesz szükség, de addig

– mondta az NFL-játékos, aki arról is beszélt, hogy 100 ezer dollárt adományoz a Trevor Projectnek, az amerikai LMBTQ-fiatalok öngyilkosság-megelőzési szolgálatának.

„Macsó kultúra”?

Egy olyan alapvetően „macsó kultúrára” épülő sportágban, írja a Telex, mint a futball vagy az amerikaifoci, nagyon kevesen vállalják fel nyíltan, hogy melegek, az NFL-ben eddig nem is volt erre példa. 2014-ben Michael Sam draftolása előtt coming outolt, és ugyan az előszezonban még játszott a St. Louis Ramsben, de a végleges játékoskeretbe nem került be. Nassib a hatodik szezonját kezdheti meg a NFL-ben. A játékost 2016-ban draftolta a Cleveland Browns, majd két évet a Tampa Bay Buccaneersben játszott, mielőtt hároméves szerződést írt volna alá 2020 márciusában a Las Vegas Raidersszel, írják.

Fotó: Amy Lemus / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2021. június 23. 17:20
Nem olyan bonyolult ez. A Coming Out célja, hogy valaki önmagát a magánbuzik szélesebb, de csendesebb táborából a közbuzik szűkebb, de annál hangosabb táborába sorolja. Ő innentől nem Carl Nassib, a Las Vegas Raiders Defensive Endje, hanem Carl Nassib az NFL első nyíltan meleg játékosa. Micsoda különbség kérem!
betamás89
2021. június 23. 17:10
akkor tudni fogjak a csapattarsak, hova kell elrejteni a labdat
fonak
2021. június 23. 16:02
Joachim Löw és a fél német válogatott mikor fogják nyíltan felvállalni a másságukat vajon?
Messzeföld
2021. június 23. 04:32
Ott sem megy könnyen kamingaut?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!