Fel kell készülni a demokrácia védelmére

2021. június 18. 12:27

A „klasszikus” fasizmus nem képes magát az eredeti formájában feltámasztani. Ezért új politikai formát talál, mintegy mutálódik. Interjú.

2021. június 18. 12:27
Ungváry Rudolf

Biztos, hogy ez elég? Egyenlőtlen küzdelemnek látszik, ha Orbán hívei kimennek az utcára, az ellenzék meg közli, előre megjósolta, hogy ez lesz.

Lehetséges, hogy ez így egyenlőtlen lesz, de akkor sem tudok jobbat, mint hogy előre figyelmeztetni kell mindenkit a veszélyre. És a külföldet is. Az Európai Unió intézményeit ugyancsak. Az ellenzéknek arra szintén fel kell készülnie, hogy ebben az esetben miképpen oldja meg ezt a helyzetet. Tudnia kell például, hogy egy olyan rendőrség áll majd szemben az utcára vonulókkal, amelyet teljesen elbizonytalanítottak, ezen kívül frusztrált, alulfizetett. Hogyan oldja meg akkor a tömegoszlatást? Hagyja, hogy elfoglalják a Parlamentet? Ezt le kellene játszani a nyilvánosság előtt. Az emberekkel kellene megbeszélniük, hogy mit tegyenek ilyen helyzetben. Ők is menjenek az utcára? Úgy gondolom, ha folyamatosan beszélnek róla, annak mozgósító hatása van.

És érzékeli, hogy rájönnek, valóban erre van szükség?

Én annyit tudtam tenni, hogy megírtam ezt a cikket. Ha az ellenzék erre nem reagál, akkor félő, hogy elveszít mindent, mert nem tud majd megbirkózni a kialakuló helyzettel. Hozzám egyelőre nem jutott el érdemi visszajelzés, talán azt hiszi mindenki, hogy ez nem lehetséges, csak az ördögöt festem a falra. Ez a fasizmus éveire emlékeztet engem, amikor a zsidó családokban nem nagyon akarták elhinni, hogy mindaz a szörnyűség megtörténhet, ami aztán valósággá vált

Ön a cikkében is eljut odáig, hogy itt egyfajta fasizmus alakult ki.

Erről már egy könyvet is írtam. Arról van szó, hogy a »klasszikus« fasizmus nem képes magát az eredeti formájában feltámasztani. Ezért új politikai formát talál, mintegy mutálódik, átalakul, és a demokrácia paravánja mögött fejti ki a hatását.  Ezt nevezem fasisztoidnak. A nemzetközi irodalomban már rengeteg publikáció jelent meg erről. A maffiaállam koncepciója és az, hogy az orbáni rendszer csak ideológia-alkalmazó, teljesen félrevezető és olyan mértékben lefegyverző, mintha a fasizmus vagy a bolsevizmus ellen csak a gazdasági bűnözés miatt kellene harcolni. Pedig egy egész eszmevilág, ezúttal egy fasisztoid ellen kell harcolni.

Végül is tehát ön azt mondja, semmiképpen sem szabad átengedni a kezdeményezés lehetőségét a jelenlegi kormánypártoknak?

Pontosan. Ha az ellenzék valóban komolyan gondolja a kormányváltást és a rendszer átalakítását, akkor nem engedheti meg, hogy Orbán Viktor és köre diktáljon. Vagyis fel kell készülni arra, hogy az akkor már bukott mostani hatalom az utcára akarja vinni a tömeget és ezt mindig újra el is kell mondani az embereknek. Csak így vehetik át a kezdeményezést és akkor Orbán már csak követő választ adhat. Vagy nem mond – és nem tesz -- semmit, legfeljebb a gazdasági háttérhatalmát mozgósítja, ameddig ezt engedik neki, vagy csak az lehet a válasza, hogy tényleg az utcára viszi az embereket. De meglepetést már azzal sem okozhat.

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandinka
2021. június 19. 23:31
No persze. Ellenben a bosevizmus a régi.
SpussOO
2021. június 19. 11:21
Ha valaki történészként alkot véleményt, akkor legalább össze hasonlításokkal próbálja meggyőzni az embereket.. Az Ön által felmagasztalt ellenzék töltött annyit kormányon-nem beszélve a 90 előtti időkről-hogy szembe lehessen állítani az Orbán kormány 15 évével. Legjobb össze hasonlítás az ország gazdasági helyzetének állapotaival jellemezhető, s ezt rendkivül meggyőzően a jelenlegi kormány vezeti. Nem kell minden össze hasonlítani, habár minden témában jobb, elég ha csak a minimálbért emlitjük, mivel ez az ellenzék kedvenc témája. Az Orbán kormány 1998-ban 26.000 Ft-al vette át a minimálbért, 2002-ben 50.000 Ft-al adta át, ez kb. 23%-s éves emelkedés, a 2010-ben az ellenzék 73.000 FT-al adta át, ez kb. 5.7 %, jelenlegi helyzet 167.000 Ft., ami az elmúlt 10 évben 9,8 %-s átlagnak felel meg éves emelkedés tekintetében. Ha ehhez hozzá vesszük az állami vagyon, az emberek megtakarításának emelkedését, az eltelt időszak beruházásait, a 12 %-ról 4 %-ra csökkent munkanélküliséget a szociális támogatások sokaságát és nagyságát,a folyamatos adó csökkentéseket, hogy nem történt a Hajdú BT-hez, SZEVIÉP-hez, Vörösiszaphoz kapcsolodó halál esetek, akkor mint történésznek nem volna szabad nem csak írni, hanem gondolni is. Próbáljon meg így gondolkodni, s ne magára és elvtársaira, hanem az emberekre.
vktzmnksr
2021. június 19. 10:47
Ez hülye , bármennyire is tanult . Ha it bármilyen fasizmus lenne , Ungváry bőre már ott szikkadna egy sírgödörben .
Pipas 3
2021. június 19. 09:35
Te egy tipikus szamueliféle leninfiu vagy! Te is szívesen lövetnél ugye, ....libernyákkommunistanáci...??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!