A TEK főigazgatója új részleteket közölt az elfogott iszlamista férfiról

2021. június 02. 22:36

Hajdu János többek között elmondta, hogy a fiatalember a paradicsomba jutást várta tettétől.

2021. június 02. 22:36
null

Hajdu János közölte: a fiatalember az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. Nagy valószínűséggel ő kereste a lehetőséget, hogy ilyen támadást véghez vihessen – közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy a nyomozást az ügyészség folytatja.

Megemlítette: hasonló típusú támadás, elfogás Magyarországon még nem történt, de Európában már találkoztak ezzel a jelenséggel. Példaként említette a nizzai merényletet, ahol 2016 júliusában a francia nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot néző tömegbe hajtott egy teherautó. A terrortámadásban 86-an haltak meg, több mint 200-an megsebesültek.

Iszlám Állam

A fiatal elfogásának körülményeiről elmondta: Kecskeméten olyan taktikát alkalmaztak, amely nem adott lehetőséget az ellenállásra, az akcióban tűzszerészt, kutyát, robotot is bevetettek, és mindent, ami rendelkezésre állt. A főigazgató nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy a közelgő labdarúgó Európa-bajnokság magyar-portugál mérkőzésén akart volna robbantani a gyanúsított. 

A rendelkezésre álló adatok alapján kijelentette, hogy a fiatalember a tettétől „azt várta, hogy a paradicsomba jut“, vagyis – Hajdu János értékelése szerint – ezzel felesküdött az Iszlám Államra, emiatt azonban terrorszervezet tagjává válhat, ami súlyosabb bűncselekményt jelenthet. Az esettel összefüggésben a rendőr altábornagy az illegális migrációra is felhívta a figyelmet, külön kiemelve a rendőrség és a katonaság munkáját, valamint a határon felhúzott kerítés hatékonyságát. Hozzátette: a TEK és a védelmi szolgálatok megelőző munkája eddig eredményre vezetett, és eddig csak Nyugat-Európában láttunk ilyen típusú bűncselekményeket.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. június 06. 08:32
Fenyegetés hatására tette!
syphax
2021. június 05. 07:51
Aki gyilkosságtól, emberi életek elvételétől és megrontásától várja a "PARADICSOMBA JUTÁST", OTT ALAPVETŐ HITTANI-HITELVI-TEOLÓGIAI HIÁTUSOK VANNAK!!! AZ ILYEN EMBER MINDEN LEHET CSAK LEGFENNEBB: NEM(!) KATOLIKUS KERESZTÉNY. LEGINKÁBB: KERESZTÉNY NEM LEHET AZ ILYEN. Mindazonáltal: ELMEBETEG LEHET.
almantal
2021. június 04. 10:26
Az utókornak ideírom az azóta kiderült részleteket: Nem, nem migráns volt, nem buzi lipsi, nem DéKás. Echte magyar, Kendének hívják, a kecskeméti piaristákhoz járt, majd a a BGF-re.
nyugalom
2021. június 03. 12:57
Kamugeri is őket tamogatja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!