Osvárt Andrea vezetésével mutatják be Karácsony Gergely programját

2021. június 12. 10:15

Változás és jóvátétel címmel tartotta meg első programbemutatóját a 99 mozgalom.

2021. június 12. 10:15

„Szombaton 10 órától bemutatom annak a jóvátételi politikának az alapjait, ami az 1 százalék helyett a 99 százalékot támogatja. El fogom mondani, hogy mit jelent a Tiborcz-adó mellett a Mészáros-adó, és mire kellene költeni a visszaszerzett közvagyont” – írta ki Karácsony Gergely a szombati Változás és Jóvátétel rendezvényről, ahol a 99 mozgalom alapítóival együtt, Osvárt Andrea műsorvezetésével mutatják be a mozgalom programját.

„Álmos vagyok. Tegnap volt a születésnapom, és ezt a barátaimmal megünnepeltük” – kezdte programismertetőjét Karácsony Gergely főpolgármester, ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Karácsony szerint nem elég a kormányváltás, jóvá is kell tenni az Orbán-kormány által elkövetett bűnöket. 

„A 99 Mozgalom egy nagyon szűk elit ellen vív. Amelyik kiszipolyozza az országot, elveszi az emberek javait, amelyik megfeledkezett az országáról. Ehhez különböző embereknek kell megmozdulniuk. Nagyon különböző gondolkodású embereket kell leültetni az asztalhoz. Ez a mozgalom erről szól, nem lebecsülve a pártok erejét. Hogy hozzájáruljunk a változáshoz, kitaláljuk Magyarországot közösen” – mondta a jelenlegi főpolgármester. 

Elhangzott, hogy a magyar társadalom 25-35 százaléka „nemcsak a Fidesztől, de az ellenzéki pártoktól is rosszul van, márpedig 2022-ben az győz majd, aki őket mozgósítani tudja”. Karácsony Gergely 99 Mozgalmának gerincét ismert baloldali értelmiségiek adják, akiktől a bizonytalan szavazók meggyőzését várják. 

Az eseményen felszólalt a Szikra Mozgalom képviseletében Sudár Orsolya, Bod Péter Ákos közgazdász, Nemény András szombathelyi polgármester, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője, Polyák Gábor és Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetségtől. 

Az eseményen Karácsony Gergely az „elhibázott válságkezelésért” járó jóvátétel kilenc pontját ismertette 

Ezek szerint újraindítási támogatás járna a bajba jutott kisvállalkozásoknak, így a KKV-k két évig mentesülnének a szociális hozzájárulási adók befizetése alól. Az álláskeresési járadék folyósítását 9 hónapra bővítenék, a koronavírus-járvány alatt munkájukat elvesztőket pedig visszamenőlegesen is támogatnák. A járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítenék a munkavállalók számára 100 százalékra.

Karácsony Gergely egyszeri, 500 ezer forintos támogatásban részesítené az egészségügyi ágazatban dolgozókat. Az önkormányzatokat az állam kompenzálná az elvont iparűzési- és gépjárműadó-bevételek kieséséért. Eltörölnék a Karácsony szerint a „fideszes önkormányzatokat támogató, úgynevezett különleges gazdasági övezeteket”, és kivetnék az önkormányzati választáson meglebegtetett Tiborcz- és Mészáros-adót.

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. június 12. 16:51
Ne erőlködj, Bástyacsótány! Rég kiikszeltelek.
Bástyaelvtárs
2021. június 12. 15:55
végignéztem az előadást a jóvátételi programról. Figyelemfelkeltő jó dolgokat mondtak a meghívottak. Érdemes végighallgatni a fenti videot.
Rocktoberi
2021. június 12. 15:20
A hiperpasszív diszlexiás faluhossza hozta szokott formáját. És erre az ostoba, sunyi fajankóra szavazni fognak hozzá egészen hasonló emberek.
Rocktoberi
2021. június 12. 15:12
Osvárt Andrea? Ez ki ez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!