Haraszti Miklós egy szlovák lapnak: Orbán a szlovákiai magyarok szavazataival is számol

2021. július 15. 08:39

Az egykori SZDSZ-es képviselő szerint „egyértelmű, hogy csalásokra fog sor kerülni” jövő áprilisban.

2021. július 15. 08:39
null

Haraszti Miklóssal készített interjút a szlovák SME nevű liberális lap. Az egykori SZDSZ-es képviselő úgy véli, hogy „végre van esély legyőzni” a választásokon Orbán Viktort. Az az ellenzéktől fog függeni, hogy a választások tisztességesek lesznek-e – mondta külföldi lapnak Haraszti. Szerinte ha az ellenzék minden választási körzetbe tud küldeni megfigyelőt, akkor lehetséges, hogy tisztességesek lesznek a választások, mert

Haraszti szerint ellenzéki győzelem esetén az a jelenleg uralkodó nézet, hogy a jogállam Orbán-rendszer általi teljes mértékű aláásása miatt a helyrehozatalnak az érvényben lévő törvények megsértése mellett kell eljönnie. Természetesen egy sztenderd demokráciában ez megengedhetetlen lenne, mivel a jogállam a törvények betartásával jár, de Orbán ezzel visszaélt, megváltoztatta az állam összes független ellenőrző pozícióját, és a kilenc éves kormányzása alatt a saját embereit helyezte oda – írja az újságíró-politikus.

Azt tudjuk, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a változásokat az ellenzék előre bejelenti. Ha úgy nyer, hogy előre bejelenti a megoldásokat, ez azt fogja jelenteni, hogy az emberek mandátumot adnak neki” – jelentette ki. Haraszti szerint Magyarország már nem demokrácia, ő

úgy véli, csak a liberális demokráciát – a hatalom megosztásával, független intézményekkel – lehet demokráciának nevezni.

Az interjúalany szerint Orbán számít a határon túli magyarok szavazataira, és éppen Szlovákiát célozta meg. Úgy véli, hogy az Igor Matoviccsal való megállapodás – Szputnyik a szlovákiai magyarok állampolgárságáért cserébe – lényege, hogy megszólítsa a szlovákiai magyarok egy csoportját. Haraszti szerint Orbán a „cinizmus világbajnoka”, aki csak a hatalomban hisz és „számomra érthetetlen módon a személyes gazdagságában is”. „Egy tankönyvi machiavellista, bármi, ami működik, neki jó” – szögezte le Haraszti.

Nyitókép: MTI Fotó, Kallos Bea

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoles
2021. július 15. 19:08
Szóval érzi a vesztét a komcsi oldal, ezért hazudoznak már előre választái csalásról.
Rocktoberi
2021. július 15. 13:36
Szexuáld szájba anyukádat, te mocskos féreg! Az SZDSZ a történelem szemétdombjára került de a szellemi kútmérgezőik még mindig aktívak.
MrStokes
2021. július 15. 13:25
Haraszti, te szegeny alja. Csak a demokracia vedelmeben lesz minden Mo-on , nem ugy mint az USA-ban , ahol a Time Magazin szerint is elcsaltak a valasztasokat. A liberalfasisztak probalkoznak hatalomhoz jutni mindenhol. Pedig Afganisztan is megmutatta nekik, szivarvanyos gumibugyiban nem gyozhetnek.
redhaven
2021. július 15. 12:52
Basszus.....de vissza kell magát fogni az embernek :((((((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!