Vörös kód az emberiségnek

2021. augusztus 10. 19:44

Azonnal cselekednünk kell!

2021. augusztus 10. 19:44
null
Cseh Katalin
Cseh Katalin

„Vörös kód az emberiségnek – azonnal cselekednünk kell

Szörnyű természeti pusztításoknak lehetünk tanúi ezen a nyáron: városokat elárasztó esőzések, extrém magas hőhullámok és pusztító erdőtüzek – mint amilyen a mostani görög erdőtűz is, ami ellen együttes erővel küzd Európa. A közös uniós erőfeszítések keretében eddig kilenc repülőgépet, kétszáz földi járművet, valamint több mint ezer tűzoltót vezényeltek a tagállamok Görögországba a lángok megfékezésére. Egy ilyen nyáron jelent meg az ENSZ alá tartozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentése, benne az ijesztő valósággal.

A jelentés egy igazi vörös kód az emberiség számára: a világ országai olyan hosszú ideig hagyták, hogy az a bizonyos gyeplő a lovak közé legyen bedobva, hogy a következő három évtizedben biztosan folytatódni fog a felmelegedés, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lenne helye a cselekvésnek, sőt, éppen ellenkezőleg! Ha azonnal és érdemben csökkentenék a világ vezetői országai károsanyag-kibocsátásukat, azzal még el lehetne kerülni a legrosszabb forgatókönyvet.

Csak néhány mondat a tanulmány 42 oldalas, döntéshozóknak szánt összefoglalójából:

Az üvegházhatású gázok jelenlegi kibocsátása miatt egy évszázadon belül kulcsfontosságú hőmérséklet-emelkedési küszöböt léphetünk át.

Nem zárható ki, hogy az évszázad végére a tengerszint két méterrel is emelkedhet.

1970 óta a felszíni hőmérséklet gyorsabban nőtt, mint bármelyik másik 50 éves periódusban az elmúlt kétezer évben.

2040-ig minden forgatókönyv szerint elérjük a nevezetes »másfél fokot«, azaz az átlaghőmérséklet ennyivel nő az 1850–1900-as évekhez képest.

Az extrém időjárási jelenségek – tűzvész, szárazság, villámárvíz – gyakorisága drámaian megnő.

A bolygónk sorsa a mi kezünkben van, határozott és villámgyors lépéseket kell tennünk, hogy csökkentsük a károsanyag-kibocsátást, ezzel pedig csökkentsük a felmelegedést, illetve annak ütemét.

Európa példát mutat ebben a küzdelemben, ugyanis még júniusban az Európai Parlament plenáris ülésén nagy többséggel hagytuk jóvá azt az uniós klímarendeletet, amiben az EU döntéshozó testületei a Föld Napja előtt egy nappal megállapodtak.

Ennek értelmében 2050-re az EU-nak klímasemlegessé kell válnia. Fontos állomása a folyamatnak, hogy 2030-ra 55 százalékkal kell csökkentenünk a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest. Csak egy bolygónk van, meg kell védenünk!”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2021. augusztus 12. 17:55
Hulladék vagy nem is akármilyen, eltakarodhatsz!
Ventrotty
2021. augusztus 12. 15:14
"Ő egy igazán különleges, vonzó nő!" „Vörös kód az emberiségnek – azonnal cselekednünk kell" Na, hogy következik az egyik a másikból? Nekem az első ami bevillant: OSTOBA
Pista6
2021. augusztus 12. 00:17
Ezt már remélem a börtönből írta.
pumuklik
2021. augusztus 11. 16:21
Vörös kód neked,büdös ribanc!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!