A társasági adót is emelné Karácsony Gergely

2021. szeptember 25. 17:44

A főpolgármester bejelentette: ha kormányt alakít, megemeli a társasági adót – írta meg a Világgazdaság.

2021. szeptember 25. 17:44
null

A VOSZ szerint a lépés rontja a versenyképességet, nagyvállalati szinten pedig attól tartanak, hogy a hazai piacon jelenlévő multik Magyarország helyett akár más országokba is áttelepülhetnek – figyelmeztet a lap. 

Karácsony Gergely az Info Rádióban nyilatkozta, hogy elképzelhetőnek tartja egy kétkulcsos társasági adó rendszer bevezetését. Ezt a beszélgetésben azzal indokolta, hogy a versenyképességet nem lehet „irreálisan alacsony adókra” alapozni.

Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára a Világgazdaságnak adott válaszában kiemelte, hogy

Perlusz szerint „a magyar versenyképesség elmarad az európai átlagtól és a közép-kelet-európai versenytárs országoktól is (Szlovákiától, Csehországtól, Lengyelországtól)”, ezért a felzárkózást és gyors gazdasági növekedést kell serkenteni. Ezt a célt olyan adórendszer segítségével lehet elérni, „amely ösztönzi a beruházásokat, a technológiai fejlesztéseket, a foglalkoztatást és az adózói kör további szélesítését”. 

„A felzárkózást – amely évek óta folyik és a vállalkozások versenyképességének fejlődésén alapul – a gazdaságpolitika támogatja. A jelenlegi adórendszer fő irányvonala a vállalkozások terheinek csökkentését tartalmazza, ezzel segíti az európai átlagnál nagyobb gazdasági növekedést” – mondta a Világgazdaságnak a szakember. 

Perlusz László rámutatott, hogy egy magasabb adószint fékezné a beruházásokat és az amortizáció pótlását, hiszen rontja a megtérülést és költségnövekményt okoz.

„A fejlett technológia-transzfer beáramlása is lassul, a működő tőke egy része más célpiacokra irányul. A magas adóteher – láthattunk sok példát – adóelkerülésre, kreatív adózási technikák keresésére ösztönöz, ahelyett, hogy a digitalizációra, modernizációra, fenntarthatóságra és környezetvédelemre áldoznának erőforrásokat a vállalkozások” – mondta. 

A vállalkozói adóteher növekedésénél összességében lassul a felzárkózás, illetve meg is akad.

A vállalkozások nagyobb megsarcolásából hosszabb távon sem kilábalás, sem fejlődés, sem nagyobb jómód nem keletkezik, hiszen a cégeknek még mindig nincs meg a kellő pénzügyi ereje (tőkeerő, tartalékok) a fejlesztésekhez és bővüléshez, amely a gazdasági növekedés záloga. Zsugorodó vállalkozások és szűkülő adózói kör esetén az állami bevételek is csökkennek – véli a szakember. 

„Virágzó vállalkozások erős és gyarapodó gazdaságot és a bérszínvonal növekedésével magasabb életszínvonalat hoznak magukkal és a széles adózói kör összességében nagyobb állami adó- és járulékbevételeket tesz lehetővé” – tette hozzá Perlusz László. 

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2021. szeptember 27. 15:28
Mi mást csinálna egy internáci, mint ez a rongy harácsony?
Vakfolt
2021. szeptember 26. 21:20
"irreálisan alacsony adókra" Izé, nem úgy volt régebben, hogy a komcsik fölé ígérnek? Így hogyan lesznek meg a cigók, ha azt hallják, hogy megvágjátok őket?
mesterke
2021. szeptember 26. 16:34
Mit nem emelne? Ja, igen, az élet színvonalát, az életminőséget, más hasonló dolgokat. Karácsony és bandája! Takarodj!
Davidw
2021. szeptember 26. 08:53
Tobbkulcsos ez, tobbkulcsos az, persze feketitsuk vissza a gazdasagot a trukkozesekkel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!