Levelet írt Ferenc Pápa Erdő Péternek

2021. szeptember 29. 17:04

A katolikus egyházfő köszönetet mondott az esztergom-budapesti érseknek.

2021. szeptember 29. 17:04
null

Levelet írt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek Ferenc Pápa – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye. Az egyházmegye Facebook-oldalán közzétette a katolikus egyházfő sorait, amelyeket alább olvashat.

„Tisztelendő testvéremnek

Erdő Péter bíboros

Esztergom-budapesti érseknek

Apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm azokat a nagy pillanatokat, amelyeket Isten népével együtt éltem meg, akik imádságban egybegyűltek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárására.

Köszönetemet szeretném kifejezni Önnek mindazért a munkájáért, amelyet Főegyházmegyéjében folytattak ennek a Kongresszusnak az előkészítése során. Sokak rejtett és csendes együttműködése – püspököké, papoké és lelkipásztori munkatársaké – lehetővé tette mindenki számára, hogy megújítsa lelkét az Eucharisztia színe előtt, amely a szeretet és a hit forrása.

Köszönöm azt az előrelátást is, amellyel jó megoldásokat javasolt azokra a problémákra és kihívásokra, amelyek az esemény kapcsán jelentkeztek, ahogyan az Egyház mindennapi életében is megtörténik.

Imádkozom Önért és a Főegyházmegyéért, az Úr áldjon meg titeket bőségesen és támasszon számos, hitben elkötelezett világit, akik Jézus Krisztusról tanúságot akarnak tenni és meg akarják élni a nyolc Boldogságot.

Üdvözlöm a Főegyházmegye papjait, szerzeteseit és szerzetesnőit. Áldjon meg az Úr mindannyiótokat a papi és a szerzetesi hivatások bőségével!

Áldja meg Önt Jézus és oltalmazza a Szent Szűz.

Testvéri szeretettel,

Róma, Lateráni Szent János, 2021. szeptember 28.

Ferenc”

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Papamaci1957
2021. szeptember 30. 08:38
Református létemre nemigen foglalkozom a katolicizmussal, de ez a rendezvény tényleg nagyszerű volt, őszentsége mintha tényleg visszatért volna elődei szellemiségéhez. De miért távolították el Benedek pápát?
polárüveg
2021. szeptember 29. 23:06
A rádióhullámok szemmel nem láthatóak. Mégis műszerrel érzékelhetők, és megfelelő adó-vevő szerkezettel a rádióhullám által vitt jelből hallható hangzás lesz. Az Eucharisztikai Kongresszus nyitómiséjén, a körmenetén és zárómiséjén a résztvevők és a közvetítést nézők érzékeltek valamit, amely hangzásként úgy jelent meg az emberekben, hogy egyesek "szeretetkiáradás"-nak nevezték. Ferenc pápa is átélhette ezt. Ez hatással volt hívőre és nemhívőre; magyarra és nem magyarra (egyszerű turistákra), férfire és nőre, egyházi és nem egyházi emberre, keresztényre és nem keresztényre: ez a "szeretetkiáradás" nem volt megkülönböztető senkire se nézve. Ahogy a nap mindenkire süt, úgy áradt ki mindenkire, és úgy élhette át bárki, aki nem zárkózott el előle. "A Szentlélek ott fú, ahol akar." Úgy tűnik, itt akart. Az emberek az átéléssel olyan mintát, etalont kaptak, amelyet keresni fognak egész életükben. Szeretnék majd még átélni ezt a felemelő, jó érzést minél többször. Akár naponta. Nyilván Ferenc pápa is szeretné, ha megújulna az egyház, és főként Európában. Vélekedek, hogy Pio atya magyarokra vonatkozó látomását ismeri. Valószínű, hogy a magyar Szentkorona igazi, nem közismert történetét is olvashatta. Ferenc pápa levelét így csak köszönni lehet. Jézus áldja és vezesse, és Szűzanya oltalmazza őt, hogy jó eszköze lehessen Istennek az emberek segítésében!
bito67
2021. szeptember 29. 21:04
Ámen Magyarország egy hiteles ország. Jó magyarnak lenni!Csak az őrült majmot játszó ballibnek nem jó ez az ország!!
hentes
2021. szeptember 29. 20:38
Nagy szeretet fogadta Ferenc pápát. Pedig Amerikából igyekeztek ezt megzavarni az álhírgyárosok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!