Megjelent Tandori Dezső új, egyben utolsó kötete

2021. szeptember 04. 09:40

A korszakos költő 2019-ben hunyt el.

2021. szeptember 04. 09:40
null

A szegedi Tiszatáj Kiadó gondozásában megjelent Tandori Dezső Felplusztulás, leplusztulás című könyve, mely a szerző 2018-ban és 2019-ben létrehozott műveiből készített bő válogatás – tájékoztatta a kiadó az MTI-t. A könyv alcíme szerint „előzetességeket és utólagosságokat” tartalmaz, vagyis az állandóan keletkezőben lévő Tandori-életmű megértéséhez szükséges, nem filológiai értelmű, hanem mindig

lényegi megjegyzésekkel látja el az olvasót.

A nemcsak műfajilag, de a megszólalás hangnemeit és a közreadás technikáit tekintve is rendkívül sokszínű kötet a szerző 2019 februárjában bekövetkezett halála előtti hónapok elkerülhetetlen emberi-testi összeomlásának történetét, „pusztulásrajzát” a töretlen művészi kreativitás és a kifejezésbe vetett hit segítségével ellenpontozza.    

A nyolc terjedelmes ciklust közreadó könyv, bár egy rövid alkotóperiódus lenyomata, mégis komplett élményhez juttatja befogadóját, hiszen a pálya legjobb, igazán sűrű pillanatait idézve egyszerre tart bemutatót a vers, az aforizma, az esszé és az ideogramma Tandori Dezső által elért nagy eredményeiből. A kötet, a készítés intim-személyes jellegét előtérbe állítva számos kéziratos lap, valamint az utolsó, ALZ című krétarajz ciklus bemutatását is magára vállalja. A könyvet a szerkesztő, Tóth Ákos keletkezéstörténeti problémákat és az olvasás kérdését előtérbe állító tanulmánya zárja. A könyvtárgyként is emlékezetes alkotást Annus Gábor tervezte.    

Tandori életrajza

Tandori Dezső (1938-2019), a nemzet művésze, Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima díjas író, költő tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-német szakán végezte 1957 és 1962 között. Eleinte neves külföldi szerzők, közöttük klasszikusok műveit ültette át magyarra. 1968 óta publikál önálló műveket. Gyermekkönyveket,rádiójátékokat írt, Nat Roid néven egy kilenc részes bűnügyi regénysorozatot adott közre. Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái (Dekalkomániák sorozat), majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. 1980 óta szépirodalmi kötetei is gyakran az általa készített borítókkal és illusztrációkkal látnak napvilágot. Életművét egész sor rangos hazai és külföldi elismeréssel jutalmazták.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nocens
2021. szeptember 04. 21:45
Isten veled Tandori! Akik karomolnak, nem ertik a nemzeti kultura lenyeget. Legutobb a sztalinista realizmus bajnokai iteltek el ennyire a "rossz ertelemben vett avantgardot". Csak varjunk meg egy kis ideig, hogy meglassuk talan Ady es a draga Attila is sorra kerul-e vegre a muerto sztahanovistak iteloereje alatt?
Mag Ányos
2021. szeptember 04. 17:32
Valaki az egyik legcsodálatosabb magyar versre nyom egy diszlájkot, pedig azt hittem, itt normális emberek vannak.
Mag Ányos
2021. szeptember 04. 16:24
Hommage Ki szedi össze váltott lovait, ha elhulltak, ki veszi a nyakába? ki teszi meg még egyszer az utat értük, visszafelé, hiába? Kardél-nyargalásod két oldalán még kettészelve is az állatok hozzád lassult múlásukkal bevárják, amíg kidől utolsó hátasod: ma még, nem deszka-földes-álruhásan, visszanézhetnél e hűlő vetésre – hogy zokogás kockázzon koponyádban, kopogjon tört szemük dióverése.
az ember
2021. szeptember 04. 16:21
Sajnos rossz értelemben vett avantgárdot, értéktelen szemetet termelt. Az meg már a műkritikusok mocska, hogy sztárolják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!