Varga Judit: Kisebbségeinkre erőforrásként, a szomszédos országokra partnerként tekintünk

2021. október 15. 10:57

Az igazságügyi miniszter szerint ez az alapvetés írja le a legjobban, hogy milyen Európa jövője magyar szemmel.

2021. október 15. 10:57
null

Magyarország a nemzeti kisebbségeire erőforrásként, a vele szomszédos országokra pedig partnerként tekint – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén pénteken Budapesten.

Varga Judit hozzátette:

ez az alapvetés írja le a legjobban, hogy milyen Európa jövője magyar szemmel.

A miniszter előadásában kiemelte: Magyarország számára fontos a jószomszédi viszony, amelyet a határon túli magyar őshonos kisebbségek helyzete határoz meg. Az anyanyelvi, kulturális, gazdasági, szociális és oktatási tevékenységek erősítése mellett a kormánynak fontos a magyar érdekképviseletet összefogó szervezetek támogatása is.

„Mindezt azonban nem ellenséges szándékkal, nem más országok kárára, hanem az európai alapelvek tiszteletben tartásával és a következetes képviseletével tesszük” – mondta.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap Bender
2021. október 17. 08:30
"Magyarország a nemzeti kisebbségeire erőforrásként, a vele szomszédos országokra pedig partnerként tekint" Aki ezt mondja, az egy politikai analfabéta és ráadásul ellensége a magyarságnak is! "Erőforrás" a cigány? Legfeljebb a tolvajlás, a betörések, a rablások, a késes gyilkosságok erőforrásai! "Erőforrások" azok a zsidók, akik mindent megtesznek a jelenlegi kormány és országunk gyalázásáért, történelmének, kultúrájának, hagyományainak hazug ábrázolásáért? "Partnerek" a szomszédos tótok, az oláhok, a rácok, az ukránok? Legfeljebb egymás partnerei Magyarország gyalázásában, kirablásában, a magyarság kiirtásában! Hogyan lehet valaki ennyire buta, hogy ezeknek (a cigányoknak, a "belpesti értelmiségnek", a nemzetiségieknek) a szavazataiért elárulja a nemzeti érdekeket? Arra nem is gondol, hogy hány magyar ember szavazatát veszítik el ezzel.
manitowoc
2021. október 15. 14:29
Varga Judit: "Magyarország a nemzeti kisebbségeire erőforrásként ...tekint". Na, még szép, hogy Varga fel tudja mondani, hiszen ezt az "anyagot" Doktorminiszterelnökúr már legalább háromszor leadta, de ő nem kerülgette a kisebbség megnevezését (ellentétben a művésznővel): 2013. május 7. Orbán Viktor: "Magyarországon a mostani kormány a cigány és roma közösségre mint rejtett erőforrásra tekint. ...A mi kormányunk erről a közösségről nem tehertételként gondolkodik, hanem lehetőségként gondolkodik. Azt gondoljuk, hogy ez a közösség egy rejtett erőforrás, egy rejtett tartalék a magyar gazdaság számára." http://2010-2015.miniszterelnok.hu/beszed/a_kormany_rejtett_eroforraskent_tekint_a_ciganysagra 2014. október 10. Orbán Viktor: "Magyarország legnagyobb rejtett tartaléka a roma közösség ...szerintünk a helyes erkölcsi megoldás az európai és a hamarosan magyar problémává is váló munkaerőhiányra a rejtett tartalékok mozgósítása, és Európa legnagyobb rejtett tartaléka az a roma közösség, és ez így van Magyarországon is." http://2010-2015.miniszterelnok.hu/beszed/magyarorszag_legnagyobb_rejtett_tartaleka_a_roma_kozosseg 2018. január 20. Orbán Viktor: "Magyarországon a korábbi szemlélettel ellentétben mi a roma közösségben nem áldozatot, hanem erőforrást látunk." https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-kereszteny-roma-szakkollegiumok-korabbi-es-jelenlegi-hallgatoinak-talalkozojan/ Hozzáteszem: Doktorminiszterelnökúr azért mást is látott a roma közösségben, erről az ORÖ korábbi elnöke, a derék Farkas Flórián tudna mesélni - a "Híd a munka világába" program 1,6 milliárdja kapcsán -, de valahogy nincs kedve hozzá...
Paenumbra
2021. október 15. 12:54
Cigányok, földrablók. Van nevük, nem kell újat kitalálni.
makám
2021. október 15. 12:48
"Varga Judit: Kisebbségeinkre erőforrásként, a szomszédos országokra partnerként tekintünk" max mátrixos értelemben lehet rájuk erőforrásként tekinteni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!