Dobrev Klára 2009-ben kormányrendeletben adott volna zöld utat az óvodások LMBTQI-érékenyítésének

2021. október 05. 13:12

2009-ben kormányrendeletben tették volna kötelezővé az óvodások érzékenyítését, például az óvodapedagógusoktól elvárták volna a genderszemléletet, ennek érdekében a legkisebbek nevelésének országos alapprogramját is módosították – írta meg a Kontra.

2021. október 05. 13:12
null

A ultraliberális tanok terjesztését az óvodákban nem más vállalta magára, mint a mostani miniszterelnök-jelölt, az akkori first lady, Dobrev Klára – írta meg a Kontra, amely rámutat, hogy egy kimondottan a genderideológia terjesztésére hivatott szervezetet is létrehoztak 2009-ben: az Unifem-Ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületet, mely az ENSZ Fejlesztési Alap­ja a Nőkért nevű csoport hazai fiókszervezeteként jött létre.

A szervezetet 2009 januárjában, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején alapították, székhelye pedig a Szalay utca 4., tehát a családi cégbirodalom, az Altus székhelye volt. Az egyesület képviselője, a kormányfő felesége Dobrev Klára volt – írja a lap. 

– állt az egyesület célkitűzései közt, melynek keretében már az óvodások körében szerették volna „félretenni a berögzült nemi szerepeket”. Korabeli beszámolók szólnak arról, hogy az egyesület megalakulása után konferenciát is ahol beszámoltak eredményeikről az osztrák testvérszervezet képviselői is. 

Ezek között szerepelt, hogy oktatási csomagot dolgoztak ki az óvodák és általános iskolák számára

melyben olyan mesék és dalok szerepeltek, amelyek szakítanak a „berögzült nemi szerepekkel”. Ausztriában ekkor már több óvodában megszüntették a külön lányoknak és fiúknak való játszósarkokat, hogy „a gyerekek minél több szituációban kipróbálhassák magukat”.

„Olyan típusú mesék és játékok terjesztését támogatták volna, mint amilyenek a nagy botrányt kavart Meseország mindenkié című könyvben is szerepelnek. És tegyük gyorsan hozzá: olyanokat, amilyeneket a kormányzat a gyermekvédelmi szabályok elfogadásával korlátok közé és a szülői döntési hatáskörbe szorított” – jegyzi meg a Kontra. 

Gyurcsány Ferenc kormánya ezt követően kormányrendeletben tette volna kötelezővé az óvodások érzékenyítését,

Az óvodapedagógusoktól elvárták volna a genderszemléletet, ennek érdekében a legkisebbek nevelésének országos alapprogramját is módosították. A rendelet hatályba lépése esetén az óvodapedagógusok számára előírás lett volna, hogy kerüljék a „nemi sztereotípiákat”, ezzel fennállt volna a lehetősége annak is, hogy kisgyermekek már óvodás korban szembesüljenek szexuális másságokkal akkor, amikor még nincs kialakult nemi identitásuk.

Az egyesület támogatói között voltak: 

Bánáti Jánosné Ilona (Magyar Ügyvédnők Egyesülete),
Göncz Kinga (akkori MSZP-s külügyminiszter),
Danks Emese (Gyurcsány Ferenc volt szóvivője),
Gurmai Zita (szocialista EP-képviselő),
Herczog Mária (ellenzéki szociológus),
Junghaus Tímea (a Soros-szervezet, a Open Society Institute képviselője),
Király Júlia (a Magyar Nemzeti Bank akkori alelnöke),
Lamperth Mónika (az MSZP akkori belügyminisztere),
Palya Bea (énekes),
Szelényi Zsuzsa (balliberális politikus, Budapesti Európai Ifjúsági Központ),
Wirth Judit (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen egyesület) és
Tóth Herta (Soros-egyetem, Női Érdek Szövetség).


Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satman11
2021. október 06. 08:38
Ugyan már! Világosan látszik,hogy ez a jelenet messze van a politikai pedofiliától.....igaz moslékok?
nempolitizálok
2021. október 05. 19:45
Kellemetlen, arra megy haza a Dobrevre szavazó ballibsi, hogy júniusra a fiúgyereke már lány. "Egy kedves drag quen néni segített hogy lány legyen belőlem, alig fájt".
kovácslajos1930
2021. október 05. 17:02
Ez minimum csúsztatás de inkább ocsmány hazugság, aminek semmi köze az lmbtq hoz. Ha 2009 akkor miért csak feltételes módban írnak ezek a kontrás orbántermékek
Vakfolt
2021. október 05. 16:48
"Dobrev Klára 2009-ben kormányrendeletben adott volna zöld utat az óvodások LMBTQI-érékenyítésének" Már én is gondolkoztam rajta, hogy ékenyítem az ereimet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!