Financial Times: Dilemmát jelent a magyar ellenzék számára az Orbán-féle „mélyállam”

2021. november 24. 11:42

A lap szerint elemzők attól tartanak, a Márki-Zay Péter által szorgalmazott alkotmányos reform megoszthatja az ellenzéket, illetve az ellenzék választási győzelme esetén azonnali alkotmányos válságot robbanthat ki.

2021. november 24. 11:42
null

Hogyan lehet tiszteletben tartani egy alkotmány szellemét, ha közben esetleg megsértik a törvény betűjét? – a Financial Times európai vezető szerkesztőjének a lap szerdai számában megjelent véleménycikke szerint ez a legfőbb dilemma, ami a jövő április választásokra készülő magyar ellenzék előtt áll, miután az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány több lépésben úgy módosította az ország Alaptörvényét, hogy az „bebetonozza” a Fidesz hatalmát, illetve segítségével egy olyan „mélyállamot” építettek ki, melyen keresztül a jelenlegi kormányfő még egy ellenzéki választási győzelem esetén is komoly befolyást tudna kifejteni.

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a lapnak nemrégiben adott interjújában ezzel kapcsolatban kijelentette, az ellenzék győzelme esetén

népszavazást tartanának az alkotmányos reformokról,

hogy lebontsák az Orbán Viktor számára „leválthatatlanságot és legyőzhetetlenséget” biztosító rendszert, jogászok azonban rámutattak, hogy az alkotmány csak az Országgyűlés kétharmados többségének egyetértésével módosítható, amire az ellenzék nem számíthat.

A Financial Times publicistája hozzátette: bár a demokráciákban teljesen megszokott, hogy egy új kormány örököl egyes tisztviselőket elődjétől, de az Orbán-kormány régóta meglévő kétharmados parlamenti többsége révén több területen is – így például a költségvetést érintően vétójoggal rendelkező, és így akár kormányválságot is előidézni képes Költségvetési Tanácsban –

leválthatatlanná tette saját kinevezettjeit,

ezzel jelentősen megkötve esetleges utódai kezét.

A cikkíró szerint egyes elemzők attól tartanak, hogy a Márki-Zay Péter által szorgalmazott alkotmányos reform megoszthatja az ellenzéket belül, illetve az ellenzék választási győzelme esetén azonnali alkotmányos válságot robbanthat ki, és nemcsak rossz precedenst mutathat a későbbiekre, de a jogállamiság fenntartására törekvő EU szempontjából is kényes helyzetet teremthet.

(Fotó: MTI)

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csabi57
2021. november 25. 12:04
Tessenek mondani, akkor most nekem szövegértési problémáim lennének? Mert úgy értem, ha megválasztják Márki Zay-t (szerintem akkor leváltották Orbánt) akkor a jogállamiságot figyelmen kívül hagyva kell alkotmányozniuk, hogy leválthassák Orbánt. Most akkor Orbánt hányszor kell leváltani?
amca
2021. november 24. 19:15
Ennek a vhelyi prlinak elmondjuk,ha a törvényekhez nyúl ,akkor nem lesz Recsk,Tököl,Ebes,Tiszalök,Elep,Tedej.Kormó,Lenin tanya. Lesz viszont népfelkelés,és botütések 25 és 100 között. Jó lesz komolyan venni. Mondjuk Zajos Csau 100-ra számíthat. Ő az etalon.
Dénia
2021. november 24. 19:01
Pontosan szó szerint azt ugatják tíz éve a fideszre, ami egy az egyben rájuk igaz. Milyen mélyállam? Még mindig a büdöskomcsi tetvek bizniszhálózatával küzd az ország minden szinten és minden területen.
trma
2021. november 24. 18:26
-ellenzék győzelme esetén népszavazást tartanának az alkotmányos reformokról, -lebontsák ... „leválthatatlanságot és legyőzhetetlenséget” biztosító rendszert" Az a fránya logika, ugye? -akár kormányválságot is előidézni képes Költségvetési Tanácsban – leválthatatlanná tette saját kinevezettjeit, ezzel jelentősen megkötve esetleges utódai kezét. Fordított esetben erre azt mondanák, hogy "fékekésellensúlyokrendszere" Minden alkalommal amikor leáll az amerikai állam mert nem szavazzák meg a költségvetést/hitel plafon emelését, akkor két kézzel verik a f.szukat hogy micsoda demokrácia van itt kérem szépem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!