Ungváry Rudolf: Az Elk*rtuk a Jud Süss gyökeréből fakad

2021. november 18. 08:51

Az író szerint a Gyurcsány-film szándéka szerint nem különbözik a Goebbels megrendelésére készült hírhedt antiszemita zsánerfilmtől.

2021. november 18. 08:51
null

A Hírklikk portálja egy interjú keretében kérdezte Ungváry Rudolfot, aki egy Bolgár Györggyel folytatott rádiós beszélgetés alkalmával vont párhuzamot a két film között.

„Annak idején, 1940-ben bizonyos értelemben Goebbels megrendelésére készült a Jud Süss és ezt egy akkoriban szintén ismert, jegyzett és nagyon jó filmeket készítő filmrendező, Veit Halran vállalta el, különösebb kapacitálás nélkül, teljesen Goebbels ízlése szerint. Mégpedig úgy, hogy tulajdonképpen együtt dolgoztak”

 – érvelt Ungváry. Ezt követően arról is beszélt, hogy a Jud Süss egy „velejéig hazug film” hasonlóan a Kálomista-filmhez, amelyből megfogalmazása szerint egy árva szó sem igaz a 2006-os évek eseményeiből.

„Ezek azt folytatják, amit az egykori fasiszták csináltak”

Ungváry kifejtette:

a Fidesz-propagandának szerves részét képezi ugyanaz a gyűlöletkeltő technika, amely a Hitler korszakban volt általános.

Ez véleménye szerint arról szólt, hogy a tömegek általában ostobák, és ha valamit sokszor elismétlünk – függetlenül annak igazságtartalmától –, egy idő után kész tényként kezelik.

„Ugyanez a technika nyilvánul meg a 2006-os események filmbeli bemutatásával és a gyurcsányozás alkalmazásával is. Ez egy klasszikus fasiszta technika, azzal a nagy különbséggel, hogy nem lehet tudni, mennyire dolgozott megrendelésre Kálomista. Könnyen lehet, hogy magától is képes volt erre” – vélekedett az író.  Arra a kérdésre, hogy van-e tudomása arról, hogy Kálomista Gábor reagált-e már az elhangzottakra, Ungváry kifejtette: 

„Az a helyzet, hogy én nem állnék le ezekkel vitatkozni, mert akkor úgy tűnnék, mintha legitimálnám őket. Elkerülném azt is, hogy egy nyilvános vitára leüljek velük, mert csak azt tudnám mondani a moderátornak, hogy »ezek nem vitapartnerek«. Mert ezek azt folytatják, amit az egykori fasiszták csináltak, csak most a demokrácia álarcában. Nincs közöm hozzájuk.”

Nyiótkép: MTI/Kovács Attila

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dnes László
2021. november 21. 18:34
Szerencsétlen, öreg, beteg "éttermiségiekkkel" (mindegy, hogy zsidók vagy nem zsidók) mondatnak ki szörnyűségesen provokatív mondatokat, minősítéseket, csak azért, hogy aztán a felháborodott emberek szitkozódjanak, majd pedig idézni lehessen a FOS-ban (Független Objektív Sajtó) a szitkokat, és lobogtatni fennen, hogy né, "a magyarok" mennyire antiszemiták és gyűlölködők. Már rég csak félig igaz az, amit annó egy msáik magyar zsidó író leírt a Beszélőben: "Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket. " Tudniillik már nem képtelen kimondani, de gyűlölni ugyanúgy gyűlölnek minket.
syphax
2021. november 19. 14:30
Szklerotikus VÉNEMBERRÉ(!) avanzsáltál Rudi. Lózungjaid vannak..melyeknek már az ellenkezője sem igaz. Sic transit gloria mundi....
Box Hill
2021. november 18. 19:52
Hol vetítik a Jud Süss-t? Mit hasonlítsak össze, mivel?
Bokros Birka
2021. november 18. 17:02
A két film között annyi a közös, hogy a megszemélyesített pénz és hatalom éhes etnikum megegyezik. Mind a kettőnek egy közösség vagyonára fáj a foga és ezt elkorcsosult vezetőin keresztül lefizetve őket próbálja elérni. Kár a Göbbels propaganda filmjét az ELQRTUK valósághoz hasonlítani, bár van a társadalom lenyúlásának technikájában némi azonos. Tudom most így próbálja meg a vörösnáci csürhe terelni a figyelmet mocskos munkájáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!