Mától érkezik az emelt nyugdíj

2022. január 12. 09:34

A kormány döntésének értelmében 5 százalékkal magasabb ellátás érkezik minden időskorúnak.

2022. január 12. 09:34
null

A Menedzsment Fórum portálján azt írják: 2022-re az elfogadott költségvetésben 3 százalékos inflációval számolt a kormány, vagyis ilyen mértékben emelkedtek volna a nyugdíjak is. Viszont 2021 őszén hosszú idő óta nem látott árrobbanás következett be Magyarországon, ami világossá tette, hogy a tervezett 3 százalékos emelésnek esélye sincs fedezni az árak általános emelkedését.

A kormány döntésének értelmében 5 százalékkal magasabb ellátás érkezik minden időskorúhoz ezekben a napokban.

Az átlagnyugdíj esetében ez közel 8000 forintot jelent 

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2021. januárjában 150 571 forint volt az átlagos nyugdíj összege. Ezt az év közbeni 0,6, majd a novemberi 1,2 százalékpontos kiegészítő emeléssel korrigálva 157 724 forintos átlagot kapunk. Erre jön rá tehát a mostani 5 százalékos emelés, ami azt jelenti, hogy az ellátás átlagos összege 165 610 forintra nő. Az átlagnyugdíj szintjén tehát plusz havi 7886 forintot jelent az emelés – olvasható a portálon.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2022. január 13. 10:39
Érdekes, a nyugdíjak akkor is emelkednek ha a fizetések emelkednek, de akkor is, ha a fizetések csökkenek. A nyugdíjas mindig jól jár.
lazio154
2022. január 12. 11:45
Van itt más baj is. Úgy látszik számtanból elégtelen a KSH. Bárhogy szorozgatom az évközi emelésekkel / 0, 6 és 1,2 % / a múlt évi 150 571 ft. ot , sehogy se jön ki a 157 724 ft. Pedig csak fejből próbálkoztam, de vagy 3 000 rel kevesebb nekem. Könnyű kézzel számolták, mint az inflációt szokták, ehhez hozzáadnak, a másikból levonnak. Nem is merem kiszámolni , 2012. től mennyitől is estem el a svájci indexálás kivezetése okán. Inkább szégyenkezni kellene ezekkel a 400 Eu. átlagnyugellátásokkal.
Ronee
2022. január 12. 10:30
Az ellenzéknek az lesz a válasza, hogy miért csak ennyi?? Ők 100x ennyit adnának....persze gondolom, hogy a szektás nyugdíjasok vissza küldik az extra pénzt. Jobb esetben az államnak, rosszabb esetben a dk kasszába, vagy esetleg valamelyik krumplisnak a parlamenti pénz bírságra. De lehet támogatni a messiás tiszta kezű mzp-t is, csak nehogy bige megharagudjon ;)))
Fekete85
2022. január 12. 10:13
5 %. 7 az infláció. :-))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!