Szijjártó: Az EU egy tagországa sem kéri ki olyan gyakran az állampolgárai véleményét, mint Magyarország

2022. január 17. 11:34

Ez hiteltelenné teszi a demokrácia helyzetét érő bírálatokat – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Századvég Alapítvány hétfői rendezvényén.

2022. január 17. 11:34
null

A tárcavezető „Válságok kora – Az Európa Projekt kutatás eredményei 2021-ben” című konferencián hangsúlyozta, hogy a kormány a legfontosabb kérdésekben rendre társadalmi konzultációt hirdet, és annak eredményét be is építi a döntéshozatalba. Kiemelte: az EU-ban „elnehezülni látszik” az egymás közötti kommunikáció, nincsen érdemi párbeszéd, „általában csak kioktatás, leckéztetés zajlik”, aminek egyik oka az lehet, hogy a felek eltérő jelentést tulajdonítanak egy-egy alapvető kifejezésnek.

Magyarországon azt tartják demokráciának, hogy az országot az emberek felhatalmazása alapján, az akaratuknak megfelelően kormányozzák. A brüsszeli szótárban azonban mást értenek a kifejezés alatt, az már inkább a szélsőséges liberalizmussal jelent egyet – húzta alá. „Olyan rendszert értenek alatta, ahol nem számít a kultúra, a vallás, a hagyomány vagy az örökség. Egy országot akkor minősítenek demokráciának, ha minimum nem vitatják azt, hogy a férfiak is szülhetnek, illetve ha a sajtó legalább 100 százalékban liberális álláspontot képvisel. Ezt mi inkább ideológiai hegemóniaként fogalmaznánk meg” – mondta.

Szijjártó Péter ezt követően arról beszélt, hogy ennek tükrében nem meglepő, hogy az Európai Unió jelentősen meggyengült és húsz év alatt 21 százalékról 18 százalékra csökkent a részesedése a világ gazdasági teljesítményéből. A blokk szerinte emellett képtelen a határai megvédésére vagy jelentős szabadkereskedelmi egyezmények megkötésére, továbbá energiaellátási válság is sújtja.

Az ideológiai hegemónia nyomán lehetetlenné válik, hogy az EU józan észre alapuló, pragmatikus válaszokat adjon a kihívásokra”

– vélekedett, hozzátéve, hogy pedig ezeket akár a maga javára is fordíthatná a közösség.

Magyar válaszok

A külügyminiszter szerint a magyar válaszok számos olyan területen kiválóan működtek, ahol a brüsszeli intézkedések kudarcot vallottak, ezért öt ajánlást fogalmazott meg.

„Védjék meg a határokat, ne engedjenek be mindenkit, és lehetőleg ne helyezzenek nyomást másokra, hogy elkövessék ugyanazt a hibát, mint ők” – ismertette az első „receptet”, rámutatva, hogy a migráció párhuzamos társadalmak kialakulásával, s így a biztonság romlásával járt Európa nyugati felében.

Ne küzdjenek a természet törvényei ellen: az anya nő, az apa férfi. Nem kell háromfajta wc, nem kell három rubrika a formanyomtatványokon”

– folytatta. Ugyanakkor leszögezte, hogy 18 éves kora felett természetesen mindenki úgy él, ahogy akar, azt szeret, akit akar.

Szijjártó Péter ezután kitért arra, hogy „nem ideológiai kérdés, hogy melyik energiaelőállítási fajta zöld vagy fenntartható”, majd ennek kapcsán emlékeztetett, hogy több közép-európai ország is nukleáris energetikai kapacitásai bővítését tervezi. Negyedik pontként a koronavírus-vakcinák ügyének apropóján kijelentette, hogy „nem kell és nem is szabad mindenből politikai, pláne ideológiai kérdést csinálni, főleg nem akkor, amikor emberéletek mentéséről van szó”.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
márkinemkell
2022. január 18. 10:05
Szerintem nincs nagy baj a Fidesszel, van tervük, koncepciójuk és tudnak küzdeni is érte, - ez jó, de csak akkor nyerhetnek szerintem, ha mielőbb csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, mert gondolom bizonyítani kell a választások előtt, hogy közük nincs a korrupcióhoz és egyebekhez. Ebben nekünk, választóknak is biztosaknak kell lennünk, hogy helyes döntést hozhassunk.
Isten jobb keze
2022. január 17. 16:29
Igen, a nemzeti inzultációval, aminek csak annyi értelme van ma, az internet világában hogy valakik vagy valakik a Fideszből millárdossáválik! Papír, nyomtatás stb!
Belakiss
2022. január 17. 13:54
Pl. ilyen kérdésekkel: Akarja-e ön, hogy Gyurcsány vagy Soros önt egy szeneslapáttal hátba vágja?
Kristály
2022. január 17. 13:47
Az EB asztalára kell baszni a tényt a népszavazásról , egy népszavazás volt az EU-ban hány óra legyen de eredmény még most sincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!