Századvég: Orbán Viktor kormányzása alatt javult a családok anyagi helyzete

2022. február 08. 11:42

A magyarok csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy a családja anyagi helyzete összességében javult, amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felmérésének összefoglalójából.

2022. február 08. 11:42
null

Felidézték: a polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére, ennek jegyében a többi között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.    

Hozzátették: a Századvég a kormányzat családbarát intézkedései tükrében vizsgálta a politikai szempontból aktív magyarok körében, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának a körülményeik, ha tavasszal a baloldal alakíthatna kormányt.    

Kiemelték, a közvélemény-kutatás alapján megállapítható, hogy a kormányzat által meghozott családbarát intézkedések pozitív hatásai széles körben érzékelhetők a lakosság számára.    

„A felmérés szerint a magyarok közel kétharmada (64 százaléka) úgy gondolja, hogy amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a családjának anyagi helyzete összességében javult, ezzel szemben 26 százalékuk válaszolt úgy, hogy szerinte a családja anyagi körülményei romlottak” – írták.    

Közölték: a kutatás arra is rávilágított, hogy a válaszadók mindössze 17 százaléka feltételezi, hogy javulnának a családja pénzügyi körülményei, ha a Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás alakíthatna kormányt az országgyűlési választásokat követően. Ugyanakkor a magyarok több mint háromnegyede (76 százaléka) úgy véli, hogy a családja anyagi helyzete romlana vagy nem változna a balliberális szövetség esetleges választási győzelme esetén – írta a felmérése eredményeit ismertetve a Századvég.

(MTI)

Fotó: Felix Kästle / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2022. február 10. 12:30
Egy juhtenyésztő tudja, hogy a juhokat időnként meg kell nyírni, hogy egészségesek és az új gyapjú kinövésében bizakodók legyenek. Nyírás nélkül a nyáj csak a takarmányt fogyasztja, a gazda vagyonát nem növeli.
Naggy
2022. február 09. 06:53
"Századvég: Orbán Viktor kormányzása alatt javult a családok anyagi helyzete" Tudjuk. Az Orbán, Tiborcz, Mészáros, Garancsi, és hasonló családok anyagi helyzete javault. Nem kicsit, nagyon.
ruszti
2022. február 08. 17:27
naná ,hogy tudja századvég , sőt ha kell ,akár név szerint is
balbako_
2022. február 08. 14:25
És minden család anyagi helyzete javult! Fatornyos falumban látom, akik dolgoznak, gyerekeiket iskoláztatják azok sokkal jobban élnek, mint korábban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!