Steiner Kristóf és férje újra kimondják a boldogító igent

2022. április 22. 19:22

Ezúttal Portugáliában állnak oltár elé, mert ez egy jó ok a bulizáshoz.

2022. április 22. 19:22
null

Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan voltak a pénteki RTL Klub Reggeli vendégei. Az egyik műsorvezető úgy konferálta fel őket, mint a „kedvenc szerelmes párját”.

Mint a beszélgetés során kiderült,

augusztusban újra oltár elé állnak, miután ismét hivatalossá kell tenni egymásnak tett fogadalmaikat.

Az esküvőt Portóban tartják majd.

„Az a helyzet, hogy mivel már nem élünk Izraelben, és Izraelben nem létezik civil házasság (…) ez ilyen vízumstátusz, egyfajta partnerség. Ez lejárt, és most ebben a pillanatban nem is vagyunk házasok. Ezt orvosolnunk kell.”

– magyarázta az egykori műsorvezető.

Majd arra is kitért, hogy mivel „Nini az édesapja révén portugál állampolgár is, Portugáliában könnyedén össze tudunk házasodni. Ugyanazon a napon, mint négy évvel ezelőtt, augusztus 31-én fogunk Portóban összeházasodni újra. Ahogy a Nini mondta, ez papír, de nagyon jó ürügy arra is, hogy újra ünnepeljünk”

– fogalmazott Steiner Kristóf a műsorban.

A beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitóképen Steiner Kristóf és férje. Fotó: Steiner Kristóf Facebook-oldala

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nabakker
2022. április 25. 13:39
Mecsoda hír!? RTL....
kubota
2022. április 25. 08:50
Kik ezek??? Nem, nem fogok ezekre rákeresni!
Papamaci1957
2022. április 25. 07:58
És ki volt az a seggfej műsorvezető?
Rizsa
2022. április 24. 17:11
Gusztustalan !!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!