Kocsis Máté a köztársasági elnök beiktatásáról: „Közjogi és nemzet ünnep ez a javából!”

2022. május 14. 10:09

Vizi E. szilveszter kiemelte, hogy „ezeréves államiságunk óta első alkalom, hogy a különböző hazai vallások, egyházak egyként ünnepelhetik az első női köztársasági elnökünket”.

2022. május 14. 10:09
null

Joó István írása

A Kálvin téri templomnál, az ökumenikus istentisztelet előtt rengetegen gyülekeztek, már ebből világossá vált, hogy valódi szakrális ünnepként is felfogható az új államfő hivatalba lépése. A beléptetés forgatagában, érkezési sorrendben megszólaltattunk pár szó erejéig három ismert személyt.

A 86 éves Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke feleségével együtt érkezett. „Ez csodálatos ünnep;

– nyilatkozta a Mandinernek Vizi E. Szilveszter, a kétszeres Széchenyi-díjas, Szent István renddel is kitüntetett tudós. – Jól ismerem őt, egész neveltetése, magatartása, a magyar társadalom iránt érzett különleges érzékenysége teljes mértékben alkalmassá teszi arra, hogy az ország első számú közméltósága legyen.”

A politikusok közül Kocsis Mátét, a Fidesz-KDNP régi-új parlamenti frakcióvezetőjét pillantottuk meg legelőször, aki mint megtudtuk, valaha éppen a Kálvin téri református templomban konfirmált. Ő ezt mondta az eseményről portálunknak:

1990 óta a köztársasági elnök szerepe olyannyira fölértékelődött, hogy ma már sokkal nagyobb társadalmi támogatottsága van és sokal kevésbé megosztó ennek a tisztségnek a betöltése, mint némely korábbi időkben. Annak is örülhetünk most, hogy immár az ország közjogi felső elitjéhez egy nő, családanya is hozzátartozik, hiszen eddig a miniszterelnökeink, államfőink sorában csak férfiak voltak. És akkor még nem is szóltam arról, hogy a beiktatási ceremóniára egy ilyen szép tavaszi napon, nagy felhatalmazással történt országgyűlési választás után kerül sor.”

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete elnök-lelkésze ugyan nem közreműködött a történelmi egyházak által celebrált ökumenikus istentisztelet szertartásában, de szintén tiszteletét tette az eseményen. „Nagyon értékelem – árulta el a Mandinernek –, hogy Magyarország első hölgy köztársasági elnökét iktatják most be; kívánom neki, hogy amint az előző pozícióit, ezt is sikeresen töltse be ezt a pozícióját is. Külön öröm számomra, hogy egy protestáns hölgyről beszélhetünk, aki ugyanakkor egy rendkívül együttműködő, integratív személyiség. Remélem, áldott lesz a tevékenysége.”

Nyitókép: Vermes Tibor/Mandiner

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bogidomi864
2022. május 15. 16:01
Még egyszser felfrissítem, világéletem óta Alpok alján született konzervatív férfi vagyok, aki útálja a kettős mértéket és nem szereti az olyan embereket akik a saját szemükbe a gerendát sem, de másokéban a szálkát is! A poziciót saját gazdagodásukra használják! A dolog egyszerű lenne, ha minden parlamentben ücsörgő politikus valósan nyilatkozna vagyoni helyzetére, az szerzés időpontját megjelölve. Beleszámítva a családtagogra tolt összegeket is. Aztán lekérném az ingatlannyilvántartást ezen emberekre és családtagjaira! Nagyon meglepő és értékes, valós adatokhoz juthatnánk! Az emberek elől sok mindent eldugnak. Sportot űznek a megvezetésükből! Még soha nem volt ilyen szélesre nyílt olló. Említhetnék neveket, de nem ez a lényeg! Ezeknél kimutatható, hogy a vagyon és képzettség fordított arányban van! Akkor azt mondja a miniszterelnök, akit, akinek családján közelről ismerem, hogy munka alapú társadalmat épít! A munka, a képzettség mindenek felett. Ezt csak a sötétek fogadhatják el! Tehát a nyugdíjrendszer úgy ahogy van ki lesz dobva! Vagy ezt beismerik, vagy erővel lesznek rákényszerítve! Választhatnak, de nem sokáig!
polnemkor
2022. május 14. 12:41
Tökéletesen szervezett, nagyon szépen koreografált igazi össznemzeti ünnepi rendezvény volt! Novák Katalin beszéde tökéletesen felépített, szerkesztett, tartalmú és jól előadott volt! Nagy gratula minden szervezőnek és résztvevőnek! Nagyon felemelő és szép élmény volt végignézni! (És még az időjárás is velünk volt! :-)
Pelso j.
2022. május 14. 12:25
pártünnep
Fehér Agyar
2022. május 14. 12:04
Érdekes a fiúk tiszta anyjuk, a kislány egyedül pedig tiszta apja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!